Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Brian Ladd: Berlin falai

A szegény keleti rokonoktól fallal elszigetelt nyugat-berliniek fokozatosan maguk is részesülhettek a háború utáni nyugatnémet „gazdasági csoda" áldásaiból, amit részben a bonni kormány kiemelkedő támogatásának köszönhettek. Nyugat-Berlinből mégsem lett Nyugat-Németország hü mása: a támogatott gazdaság, a sajátos jogi státusz és a határvidék levegője miatt a művészek, a hadkötelezettség alól kibúvók, a nonkonformisták (de a nyugdíjasok is) nagyobb számban éltek itt, míg az üzletemberek és a gyári munkások alulreprezentáltak voltak a populációban. Mindazonáltal a város nconfeliratokkal, kirakatokkal, új autókkal és a háború utáni nyugati bőség más díszes kellékeivel ékesítette magát. Kelet-Berlin határozottan másként festett. A szürke épületekről nemcsak a nyugati házfalakra felvitt festékréteg hiányzott, de kevesebb új épület épült és kevesebb régi házat újítottak fel. A kisebb számú autó, bolt és hirdetés, valamint a visszafogottabb nyüzsgés láttán a legtöbb nyugati látogató úgy érezte: sivár, élettelen helyen jár. Fakó színek, tompított hangok - még a szagok is mások voltak. Kelet-Berlin utcáit két markáns illat lengte át. Az egyik a Trabant (a Trabt) füstje volt: az apró keletnémet szabványautó kétütemű motorjában benzin és olaj bűzös keveréke égett. Számuk ugyan nem érte el a nyugaton guruló Volkswagenekét és Opelekét, de sok Trabi volt, annak ellenére, hogy az állampolgárok általában évtizedes várakozás után lehettek csak büszke tulajdonosok. A másik jellegzetes szagot a bitumenes szén égése adta: cz a tüzelő az NDK egyetlen belső energiaforrása, és így az ipar és a háztartások meghatározó fűtőanyaga volt. A téli eget mindkét Berlinben barnára festette, dc aromája a keleti oldal csendes lakónegyedeiben volt a legkeserűbb, ahol (csakúgy, mint Nyugat-Berlin nagy részében) a legtöbb lakást még mindig széntüzelésű cserépkályhákkal fűtötték. Berlint 1921-ban osztották fel húsz kerületre. A négy megszálló hatalom 1945-ben ezeket sajátította ki: nyolcat a szovjetek, hatot az amerikaiak kaptak, négy jutott a briteknek és kettő a franciáknak. A várost cikcakkban átszelő fal vonalát 1920-ban és 1945-ben hozott, jobbára önkényes adminisztratív döntések határozták meg. A Mitte (Közép) nevű kerület - a történelmi központ - a szovjet szektorban helyezkedett el, de déli, nyugati, és északi oldalának nagy része 1961 után a Fal árnyékába került. A faltól délre elhelyezkedő Kreuzberg települését nem csupán a városközponttól vágták el, de a keletre fekvő treptowi parkoktól is. A központtól északra élő kelet-berliniek többé nem sétálhattak át a szektorhatáron Wedding sok kis üzletébe és mozijába. Ezek az üzletek 1961-ben elvesztették vevőkörüket, és sokuk hamarosan bezárt. A városon belüli közlekedés megszokott ösvényeit elmetsző Fal sajátos urbánus holtágakat hozott létre Berlin központjában. Megszűnt a gyalogosok sürgés-forgása, dc ami gyakran talán még feltűnőbb volt, a jármüvek zaja is elhalt. így volt cz a Fal mindkét oldalán, ha más-más módon is. A meghatározó különbség az volt, hogy a keleti oldalon szigorúan ellenőrizték a Falhoz vezető utakat. A hivatalos ceremóniák kivételével a keletieket igyekeztek eltántorítani attól, hogy a Fal közelébe merészkedjenek, vagy egyáltalán tudomást vegyenek létezéséről. A Fal melletti utcák kelet-