Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

A VÁROSOK „BEHÁLÓZÁSA" A 19. SZÁZADBAN - Melega Miklós: Egy vidéki középváros, Szombathely modernizációs programja (1895-1902)

lembe már kiforrott, logikusan felépített modernizációs programmal érkezett. így esett rá a kortársak választása, akik előtt ismeretesek voltak elképzelései, és személyes rátermettségét, tettrekészségét is megtapasztalhatták már. Éhen Gyula megválasztása után programbeszédében legfőbb céljának a közegészségi körülmények javítását és a modern Szombathely megteremtését tűzte ki.

7 Modern városról alkotott elképzeléseiről, a polgármestert a reformtervek keresztülvitelérc sarkalló tényezőkről a legteljesebb képet hasonló című könyve alapján kaphatjuk. Az 1 897-ben napvilágot látott „A modern város" című kötetben a korabeli magyar városok mindegyikét foglalkoztató korszerűsítés szükségességéről, lehetséges módozatairól írt. A hazai urbanisztikai irodalom egyik nyitányának tekinthető tanulmány bemutatta a korszerű városi infrastruktúra elemeit, s realisztikusan ábrázolta azokat az elmaradott viszonyokat, melyek a 19. század végi átalakulás előtt álló magyar városokat, így Szombathelyt is jellemezték. Széleskörű tájékozottságáról, a kérdéskörre vonatkozó hazai és külföldi tapasztalatok ismeretéről valló munkája közzétételével Éhen Gyula egyfajta tudományos-ismeretterjesztő propagandista szerepet is felvállalta A modern város kellékei közül első helyen a csatornázást említette. A korabeli városokban cz a kérdés nagyrészt még megoldatlan volt. Bár a házak belső udvarai többnyire tiszta benyomást keltettek, ez a kép - mint a szerző ironikusan rámutatott nem volt más, mint a „trágyahalom rózsaszínű takarója". A házak körül keletkező szennyvizek, hulladékok, fekáliák, valamint a városokban ekkor még gyakori istállók és disznóólak trágyája a udvarokban kialakított emésztőgödrökbe került. Ezek falazatán keresztül - amennyiben egyáltalán létezett ilyen - a rothadó, bomló anyagok akadály nélkül áradtak szét a talajban, súlyos fertőzési kockázatot rejtve magukban. Az udvarokon levő kutakat könnyen elérhette a szennyeződés.

9 A gyorsan fejlődő városokban a népesség növekedésével megegyező arányban nőtt a keletkező szennyvizek mennyisége is. A korábban tiszta, üde vizet adó kutak a talaj hosszú ideje tartó és egyre erősödő fertőződése miatt megromlottak, betegségeket (kolera, tífusz) terjeszthettek.

10 Ezért vált szükségessé a csatomázás, mely a szennyvizek elvezetésével megszüntette a bajok forrását, s lehetővé tette a talaj kiszáradását, regenerálódását. A csatornák tartalmának kezelésére a korszakban két lehetőség kínálkozott. A szennyvizeket bővizű folyókba, patakokba lehetett vezetni, vagy földeken szétöntözve, a talaj minőségét is feljavítva tudták ártalmatlanítani. A rend és tisztaság biztosítása érdekében Éhen Gyula szükségesnek látta a szilárd hulladékok eltávolítására hivatott rendszeres szemétkihordás megszervezését és a házi szemétgödrök betömését." A csatornázás szükségességén túl a polgármester felismerte a tiszta, egészséges ivóvizet biztosító vízvezeték jelentőségét, s hogy ez a két létesítmény áldásos hatását együttesen fejtheti ki leginkább. „Csatornázás és vízvezeték 7 ÉHEN 1 90 1. 7. p. 8 HECKENAST 1997. 9 ÉHEN 1897a. 53. p. 10 ÉHEN 1897a. 54-55. p. 11 ÉHEN 1897a. 55-57., 103. p.