Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

RECENZIÓK - Pál Judit: Városfejlődés a Székelyföldön 1750-1914 Ismerteti: BÁCSKAI VERA

PÁL JUDIT Városfejlődés a Székelyföldön 1750-1914 Csíkszereda, Pro-Print Kiadó, 2003. 655 p. A 20. század második felében fellendült magyar várostörténetírás látóköre nem terjedt ki Erdély városfejlődésére. Ez nem az érdektelenségnek, hanem elsősorban a források nehéz hozzáférhetőségének, a régióra vonatkozó összeírások a magyarországiaktól eltérő időpontjának tulajdonítható. Szerepet játszott benne a modern szemléletű szakirodalom hiánya, illetve egyenetlensége is. Néhány város történetéről ugyan akad nem nagy számú feldolgozás, de ezek a belső, lokális folyamatokra koncentráltak és így kevés támpontot adtak az urbanizáció folyamatának vizsgálatához. Az erdélyi városfejlődés folyamatáról a szintézisekben csak néhány, inkább a megsejtés szintjén mozgó és nem alapkutatásokra támaszkodó megállapítás szolgálhatott kiindulópontul. Ezért különösen örvendetes, hogy szinte egyidejűleg két monográfia is született az erdélyi urbanizáció kérdéséről: 2001-ben Sonkoly Gábor disszertációja (Erdély városai a XVHI-XIX. században), 2003-ban pedig Pál Judit alább ismertetendő munkája. A két szerző szemlélete sok tekintetben rokon: elsősorban a városdefiníció tekintetében, amennyiben a város meghatározását nem redukálják egyetlen mutatóra, hanem több kritérium figyelembevételével határozzák meg a települések városi lényegét. E kritériumok kijelölésénél mindketten támaszkodtak a nemzetközi szakirodalom általuk alaposan, naprakészen ismert megállapításaira, ügyelve arra, hogy a kiválasztott ismérvek összhangban legyenek a vizsgált régió fejlődésének sajátosságaival. A két vizsgálat célkitűzése és vizsgálati módszerei azonban eltérőek: Sonkoly egész Erdély városrendszerének jellemzőit, a városi hierarchia átalakulásának folyamatát kutatta, a rank-size - magyarul sorrend-mérték - matematikai módszerét alkalmazva. Pál Judit vizsgálatát csak a székelyföld urbanizációjára összpontosította, s noha ő is használ statisztikai adatokat, könyvében a narráció az uralkodó. Székelyföld külön egységként való tárgyalását az indokolta, hogy a 19. század utolsó harmadáig a székely székek különálló közigazgatási egységek voltak, és e sajátosságuk megkülönböztették e régiót Erdély többi részétől. Egy másik, figyelembe veendő sajátosság volt, hogy itt a szabad királyi városok és mezővárosok mellett Erdélyben létezett a városoknak egy harmadik kategóriája is, a taxás helyeki, a kiváltságolt települések azon csoportja, amelyek egy összegben fizették az adót és széleskörű autonómiájuk egyik elemeként a diétán is képviseltették magukat. A vizsgálat tárgya 12 olyan település volt, amely a középkor, a kora újkor és újkor folyamán városi kiváltságokat nyert, és amelyeket a kortársak is hosszabb időszakon át városnak vagy mezővárosnak tekintettek. A változó gazdasági körülmények között egy részük valós városi szerepköre elenyészett jogi státuszuk már nem felelt meg a városiasságuknak, így aztán a 19. század második felében ezek el is vesztették városi rangjukat. A szerző a városokat két csoportra osztotta, azokra, amelyek megőrizték és azokra, amelyek elvesztették városi státusukat, a két csoport összehasonlításából vont