Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Beluszky Pál: Az (egykori) szabad királyi városok a dualizmus kori városhálózatban

gi, társadalmi, adminisztratív, kulturális súlyát. A települések jogállásának megváltoztatása csak esetenként s jócskán megkésve követte a települések súlyának jelentőségének, a településhálózatban elfoglalt helyzetüknek a változásait, s a megszerzett kiváltságok elvesztése a 18-19. században már alig van példa, így az eljelentéktelenedett (szabad királyi) városok is őrizték kiváltságaikat. Ráadásul településhálózati helyzetüket, gazdasági súlyukat figyelembe véve néhány település szabad királyi rangra való emelkedésének „mozgatórugói" már a cím elnyerésekor is talányosak, így pl. Nyugat-Magyarország kis, „egyfunkciójú" bortermelő városkái esetében - Ruszt, Kismarton, Szentgyörgy, Modor, Bazin. így a szabad királyi városok igen heterogén csoportot alkottak a feudális kor végén központi szerepkörük (hierarchikus rangjuk), gazdasági jelentőségük, urbanizáltságuk színvonala, népességszámuk stb. alapján, Pesttől, Budától, Pozsonytól, Győrtől, Kassától, Kolozsvártól, az országos és regionális gazdasági-szellemi központoktól a városi funkciót nem vagy alig betöltő Rusztig, Libetbányáig, Szentgyörgyig, Bakabányáig, Újbányáig stb. Ugyanakkor a 19. század közepén már nagy számú olyan települése volt hazánknak, melyek városi szerepköre, hierarchikus rangja messze meghaladta jó néhány szabad királyi városét, s ha a „funkció" alapján adományozták volna a „rangot", joggal tarthattak volna igényt szabad királyi városi kiváltságokra (Miskolc, Kecskemét, Szombathely, Pápa, Baja, Nagykanizsa, Losonc stb.). Vagyis a szabad királyi városok induló pozíciója a polgári korszak kezdetén igen eltérő volt, ezért lehetetlen „szabad királyi városokként" végigkísérni pályájukat a '48-at követő évtizedekben. Valószínűleg egyetlen közös vonásuk, hogy a polgári igazgatás kialakításakor, az 1870-es években a városi rang odaítélésekor előnyben voltak szerényebb „jogi előzményekkel" rendelkező társaikkal szemben. Mindössze két egykori szabad királyi város, Bakabánya és Libetbánya „esett ki" az „új idők" rostáján, Bélabányát pedig közigazgatásilag egyesítették Selmecbányával. Oly egykori szabad királyi városok is legalább rendezett tanácsú városi rangban maradhattak, amelyek már a feudális kor végén is csak szerény városi szerepkörrel rendelkeztek, népességszámuk csekély volt, és sem Gyimesi Sándor, sem pedig Bácskai Vera-Nagy Lajos által városnak tartott települések listáján sem bukkantak fel, s amelyek az 1910-es állapotokat figyelembe vevő hierarchia-vizsgálatok során sem bizonyultak városoknak vagy városi szerepkörük igen csekély volt (Ruszt az 1910-es hierarchikus rangsor 432., Szentgyörgy a 431., Felsőbánya a 426., Újbánya a 380., Modor a 376. helyén -1. az 1. táblázatot). Az elmondottak vonatkoznak a szepességi városokra is (közülük Poprád, Szepcsolaszi, Szepesbéla, Leibic, Szepesváralja a hierarchia-vizsgálatok alapján funkcionális értelemben nem tekinthető városnak), az erdélyi ún. taxás városokra (Kolozs, Vízakna, Abrudbánya rendezett tanácsú városi rangja), igaz, e városcsoport tagjainak többsége a községek sorába került (pl. Bereck, Illyefalva, Oláhfalu, Szék), illetve részben az alföldi szabadalmas területek településeire. A Jászság és a Kiskunság településcinek csak kisebb hányada nyert városi rangot az 1870-es években, az ún. „öreg hajdú városoknak" viszont a fele, a Nagykunság települései közül pedig több olyan, melynek városi szerepköre jóval szerényebb volt, mint egy sormás községi jog-