Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Beluszky Pál: Az (egykori) szabad királyi városok a dualizmus kori városhálózatban

stb.). A funkcionális és társadalmi váltás a feudális és a kapitalista város között csak a városhierarchia csúcsán egyértelmű, általánosnak és hiánytalannak majdhogynem csupán a regionális központok körében mondható. Ez nem jelenti azt, hogy az alsóbb szinteken nem található a modernizáció élvonalához sorolható város - pl. Fiume, Miskolc, Szombathely, Nagykanizsa, Kaposvár, Újvidék, Újpest stb. -, de már a megyeközpontok között is számos város csak e folyamat elején tartott, és viselte a feudális kor városfejlődésének jó néhány vonását (pl. Veszprém, Eger, Eperjes, Esztergom, Balassagyarmat, Trencsén, Lőcse, Zilah, Szekszárd, Nagyenyed, Nagykároly stb.). Az az állításunk, hogy a kapitalista városállomány kialakulása a feudális kori kereteket vette igénybe s azt formálta át, nem jelenti azt, hogy a feudális kori városállomány változatlan maradt. A városállomány percmérői jónéhány város már a 18. század végén, a 19. század első felében lemorzsolódott, s 1848 után ez a folyamat felgyorsult. Részben a városjog nyújtotta „támogatás" elvesztése miatt, részben mert a kapitalista városfejlesztő energiák a korábbi városállomány egyes tagjait elkerülték, s az „örökölt" városi szerepkör - pl. a kézműipar - szerepe csökkent. E csoportba tartoztak a már említett felvidéki és erdélyi kisvárosok, a lehanyatló nemesfémbányászat kis központjai - Vízakna, Felsőbánya, Újbánya, stb. -, sok kismezőváros - mint Kunmadaras, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Szabadszállás, Fülöpszállás, Kiskundorozsma, Jászárokszállás stb. -, egykori bortermelő városkák, mezővárosok (a Hegyalja bortermelő mezővárosainak többsége már a 19. század közepére elvesztette városi funkcióit) stb. A szabad királyi városok a polgári városfejlődés időszakában (1914-ig) Mint tanulmányunk elején megjegyeztük, hálás feladatnak tűnt a szabad királyi városok helyzete változásainak nyomon követése a fent vázolt folyamatokban, annak felmérése, hogy biztosított-e a korábbi rang sajátos fejlődési pályát a későbbiekben, eltérő útra terelődött-e a polgári korszakban e városok „fejlődése". Már a feladat szemrevételezésekor világossá vált azonban e vizsgálatok korlátozott lehetősége. S itt elsősorban nem a „technikai nehézségekre" gondolunk, például arra, hogy már maga a szabad királyi városok köre is bizonytalan (pl. az uralkodótól szabad királyi címet nyert, de az országgyűlés által be nem cikkelyezett városok „kezelése", a földesuraiktól mcgváltakozott volt mezővárosok jogi „lebegése",

2 a szepességi és a kiváltságos területek településeinek helyzete), vagy arra, hogy Magyarország, Erdély, Horvátország és a határőrvidék városi jogállásai nem voltak azonosak, várostörténeti feldolgozásaink nem terjednek ki a közjogilag különálló országrészekre stb. A vizsgálatok korlátozottsága mindenekelőtt abból fakad, hogy a települések jogállása a feudális kor végén már csak nagyon bizonytalanul tükrözte a városok gazdasá2 A mcgváltakozott mezővárosoknak nem volt földesuruk, lényegében a szabad királyi városokhoz hasonlójogi keretek között élhettek, de rendezetlen volt-pontosabban nem volt-országgyűlési képviseletük, s másodfokú joghatóságuk továbbra is a vármegyei úriszék maradt.