Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Tóth Árpád: Polgárfelvételi stratégiák és a polgári cím vonzereje Pozsonyban a 19. század első felében

gény polgári címét. Ugyanakkor a polgári cím elnyerésére magasabb életkor esetén is volt esély - de egyben igény is. A házasságkötés és a polgári jogállás megszerzése közötti kapcsolat abból a szempontból is figyelmet érdemel, hogy mely társadalmi helyzetek tették lehetővé, hogy a pályája kezdeten álló ifjú ne legyen polgár. Mivel a pesti kutatási tapasztalat azt állapította meg, hogy a régi polgárcsaládok körében a 19. század első felében ez a gyakorlat terjedt,

38 érdekesnek látszott megvizsgálni ugyanezt a kérdést Pozsonyban is. Erre a célra elsőként azokat az 1802 és 1840 között kötött házasságokat választottuk ki, melyekben a vőlegény és apja is pozsonyi evangélikus kézműves és kereskedő volt, az apa rendelkezett polgári címmel, a vőlegény viszont nem, sem az esküvő idején, sem később. Az összesen - a legénynek minősítettek nélkül számítva - 9 ilyen eset azt bizonyítja, hogy a pozsonyiakra aligha voltjellemző, hogy a polgári cím megszerzését feleslegesnek ítélve mellőzték volna felvételének kérvényezését. Ezzel szemben a szőlőműves családok fiai között 187 hasonló esetet találtunk, ami azt jelzi, hogy ebben a körben általánosan elterjedt ez a gyakorlat. Ezekben az esetekben is valószínűbb azonban, hogy az érintettek igyekeztek ugyan elnyerni a polgári címet, ám a tanács nem adta meg nekik. Ezt a feltételezést igazolja az is, hogy a szőlőművesek közül számosan feltűnően magas életkorban (40-50 évesen, sőt ketten 55 felett),

39 illetve akár 10-15 évvel a házasságkötés után kerültek be a polgárkönyvbe, míg a kézművesek és kereskedők esetében a két esemény közötti jelentős időbeli különbség nem volt hasonlóan jellemző. A polgárlisták alapvető adatai közül a társadalmi „állapot" (conditio, Stand) értelmezése és kategorizálása a legnehezebb, részint a kategóriák változatos elnevezései, részint a megélhetésüket többféle forrásból megszerző személyek besorolása, részint pedig a tényleges tevékenység megítélésének nehézségei miatt. Példaként említhetjük a mészárosmesterek helyzetét, akik közül többen marhakereskedők és fogadósok is voltak, így kézművesnek, kereskedőnek is minősíthetjük és a „vendéglátáshoz" is sorolhatjuk őket. Másrészt a szokásosan alkalmazott ágazati beosztás alkalmazása

40 is félrevezető lehet, mert például a gyakran szőnnekereskedést is folytató, jellemzően magas adót fizető és kapcsolati pozíciójuk alapján a polgári elithez tartozó szűcsöket aligha lenne indokolt egy csoportba sorolni a tömeges ruhaipari szakmák űzőivel, a vargákkal, csizmadiákkal és szabókkal. Egyes foglalkozások - jellemzően az adó38 BÁCSKAI 1988b. 229. p. 39 A források csak bizonyos evekben tüntetik fel az életkort (összesen 1210 esetben), így a jelenség statisztikai vizsgálatára nincs lehetőség. A meglévő adatok szerint a legidősebben Mosel György királyi kamarai felügyelő nyerte el a polgári címet (1845-ben, 74 évesen). Az ismert esetek 3,6%-a 51-70 között, 12,6%-a 41-50 között lett polgár. 40 Például Dányi Dezső 13 modern „iparági" kategóriába sorolva osztályozta a 18. századi győri polgárokat, Illyefalvi I. Lajos pedig a mintegy 150 kézműves foglalkozást üző pesti és budai polgárokat sorolta 13 - Dányiétól részben eltérő - nagy csoportba, saját korának statisztikai kategóriái alapján, figyelmen kívül hagyva, hogy az egyes szakmák saját hagyományaikat követték, ami nem feltétlenül egyezett a nyersanyag típusa vagy a felhasználás jellege szerinti határokkal. DÁNYI 1964. 128. p.; ILLYEFALVI 1938. 3-4. p.