Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Tóth Árpád: Polgárfelvételi stratégiák és a polgári cím vonzereje Pozsonyban a 19. század első felében

összeírásokban nem Handwerk, hanem Gewerb néven említettek, így például a sajtárusok (Käsehändler, casearii), vajárusok (Butterhändler, butyri quaestores), a dohányárusok (Tobackhändler, Tobackmacher, Tobackfabrikanten, tabacarii) - esetében az sem is dönthető el egyértelműen, hogy iparos (feldolgozó) vagy kereskedő (forgalmazó) tevékenységet folytattak. Végül azt is figyelembe kell venni, hogy a jogcím kérelmezője maga döntötte el, hogy mire hivatkozva folyamodik a polgárságért - így az elegendő adózási értéket képviselő házra hivatkozva felvett („házbirtokos", Wirlhschaftsmann vagy oeconomus címen regisztrált) polgárok valójában lehettek például borkereskedők, kocsmárosok vagy akár az év egy bizonyos időszakában kézműves tevékenységet folytató (esetleg kontár) iparosok is. Mindez megítélésem szerint nagymértékben esetlegessé teszi bármilyen, a polgárság egészét leképező osztályozás értékét, ezért inkább más módon: bizonyos foglalkozásokat kiemelve igyekszem érzékeltetni a foglalkozási helyzet és a polgári cím összefüggéseit. Az egyik tanulság, hogy nagymértékű az egyes szakmák felekezeti kötődése, amit úgy értelmezhetünk, hogy a polgárfelvételnél állásfoglalásra kért céhek igyekeznek fenntartani a meglévő felekezeti irányultságot. A nagyobb építőipari szakmákban például jellemzően katolikus mestereket (polgárok) találunk - 13 ácsból 12, 8 kőművesből 7, 7 kőfaragóból 6 katolikus, és a zürichi születésű, evangélikus Frey Henriket is alighanem azért vették fel céhükbe az utóbb említettek 1846-ban, mert az egyik kőművesmester özvegyét vette feleségül (még 1838-ban). A tömeges ruhakészítő iparágak esetében a kizárólagosság helyett inkább az arányok eltolódásáról beszélhetünk: a 191 szabó közül 160, a 146 varga közül 116 katolikus, míg a csizmadiáknál az evangélikus voltak némi többségben: 65-ből 41-en. Az őstermelő foglalkozások esetében szintén hasonló jelenségnek lehetünk tanúi: a 83 kertész közül csak ketten nem katolikusok, ezzel szemben - a teljes polgárság legnagyobb tömbjét (15,8%) alkotó - szőlőművesek közül 351 evangélikusra 117 katolikus jut. Míg azonban a katolikus szőlőműves polgárok között folyamatosan nagy számban jelen vannak a bevándorlók, az evangélikusok között a korszak második felében szinte csak pozsonyi polgárfiúkat lehet azonosítani. A többi iparág többsége is valamelyik felekezethez kötődik: a 15 fésűs és a 8 kosárfonó polgár mindegyike katolikus, míg a 16 szappanfőző közül csak hárman nem evangélikusok. Az élelmiszeriparon belül katolikus az összes cukrász és csokoládékészítő (14 fő), kávés (13 fő), továbbá az cectfőzők és a keményítőkészítők zöme, míg a kereken 100 pék között 80-an evangélikusok. Néhány iparágnál - például a szitakészítőknél, a kefckötőknél - vagy a honorácior foglalkozásnak is tekintett patikusok körében viszont nem tapasztalni ilyen aránytalanságot. A céhes foglalkozások nagyobb részének erőteljes felekezeti homogenitása azonban részben annak is az eredménye, hogy a többségi felekezet mesterei jó eséllyel „örökítették át" fiaikra polgár és mester címüket. A már említett katolikus ácsok közül az 1830 után felvettek egy kivétellel maguk is pozsonyi ácsok fiai voltak. A 25 ötvös közül 19-en voltak katolikusok, ebből 12 pozsonyi polgárok családjában születtek, igaz, itt alacsonyabb a mesterség egyezése. Az evangélikusoknál a pékek körében figyelhető meg, hogy mind a 37 pozsonyi polgárfiú apja is pék volt.