Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Oborni Teréz: A fejedelemség-kori erdélyi várostörténet kérdéseiről

ugyanazon megfontolásokból illetve gazdasági jelenségekből, mint a felvidéki vagy nyugat-magyarországi városok esetében. Az alábbi táblázatban közölt oklevelek vizsgálata alapján kíséreltem meg osztályozni a mezővárosokat, de elképzelhető, hogy egy teljes, a fejedelmi kor egészét felölelő adatbázis alapján módosulnak ezek a csoportok. Bethlen Gábor eszerint kiváltságokat, bizonyosfajta kedvezményeket adományozott vagy erősített meg földesúri tulajdonban lévő, a szász vagy székely nemzethez tartozó mezővárosi közösségek számára. A mezővárosok egy részét oppidum nostrum-ként nevezte meg. Ezzel nem csupán a fejedelmi hatalom általános kifejezésére törekedett, hanem így jelölte, hogy c városok földesura is ő maga.

26 Ezek egy része a kincstárnak egy összegben adózott, ezért taxás városoknak is nevezzük őket. A fizetendő taxát az országgyűlés vetette ki. A mezővárosok közül elsődlegesen kiemelendők a vármegyei területen elhelyezkedő sóbányavárosok, Torda, Dés, Kolozs(akna), Szék és Vízakna, amelyek korszakunkban általában a fejedelmek különleges gondoskodását élvezték. Az oppidumok egy részénél azt gondolhatjuk, hogy tényleges szerepük sokkal jelentősebb volt a fejedelemségben, mintsem a város jogállásából kiderülhet. Torda nem csupán mint sóbányahely, hanem a fejedelemség kezdeti időszakában mint az országgyűlések egyik színhelye is, őrizte a középkorból átörökített központi szerepét, Dés pedig - szintén sóbányájának köszönhetően - olyan gazdag mezőváros volt, hogy birtoklása mindig is fontos volt a kincstár számára. A települések rangsorában tehát közvetlenül a civitas-ok mellett kell róluk megemlékezni. A székely mezővárosoknak 14-15. századi kialakulásuk után komolyabb súlyuk a fejedelmi korban lett. A székelyföldi mezővárosok, falvak sajátos helyzete abból is fakad, hogy lakóik eredetileg nem jobbágy-státusúak, hanem szabad székely katonaelemek, akiknek jogállásában majd számos változás következik be a 16-17. században. A Bethlen-kori privilégium- vagy adománylevelekben túlnyomóan oppidum Siculicale elnevezéssel illetik ezeket a városokat, bár a kifejezés használata nem mindig következetes. A középkorban az uralkodóktól privilégiumot nyert székelyföldi településeket (szabad) királyi mezővárosoknak nevezhetjük,"

7 ezek a fejedelmi korban is megtartották kiemelt helyzetüket, többségük fejedelmi tulajdonba kerülve átörökítette kiváltságait. Az oppidum liberum elnevezést is többször olvashatjuk, és ha következetesen alkalmazzuk a városoknál javasolt eljárást, akkor ezeket a városokat szabad (másként privilegizált) mezővárosoknak nevezhetnénk magyarul. 26 Megjegyzendő, hogy az oppidumok mellett a nostrum birtokos névmás tudatos használatára egyelőre nincs elég bizonyíték, bár úgy sejtem, hogy Bethlen idején már ennek igenis volt jelentősége. Nem mindig tudjuk meg az oklevelek szövegéből, hogy egy adott mezővárosnak kik a földesurai, de Diószeg esetében 1614-ben pl. feltüntetik, hogy a mezőváros Imreffy Mihály tulajdonában van, máshol csak utalnak a birtokosokra. Nyírbátor esetében pedig amíg a Báthory fejedelmek által kiadott korábbi privilégiumlevelek érthetően oppidum nostrum-nak nevezik a várost, a Bethlen-féle megerősítésben nem szerepel a nostrum névmás, nyilván szándékosan. 27 BENKŐ-DEMETER-SZÉKELY: Székelyföldi mezőváros 9-11. p.