Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)
Vörös szem-effektus - VAJDA JÁNOS: Alfréd regénye
Ezzel magát a hetedik eget, Annak legdrágább rejtekét, legédesb Mézét rabolja szemtelen halandó - És végre Izidora ittasító, Rohamra lelkesítő bájai Fényének égő napszurásai Megkábitottak és már-már tilos, Szentségtörő merényre bőszitettek. S csak egy kis játszi szellő mente meg; Tán sóhajom, fojtott lélekzetemnek Mintegy utolsó lobbanása - mely Majd vágyban égő lelkem tépte ki - Lebegtcté a finom és ezernyi Legfényesebb pillangó szárnyiból Szövött lepek, midőn alatta, hah! Szentséges ég! - bősz rémület fogott el - És mint midőn a kitörő Vezúv Parázsszerű láváját még sűrűbb Jégzápor oltja el s mereszti meg: Fagyasztá jéggé még imént tilos Kéjvágy tüzétől forró véremet A gondolat, rettentő sejtelem, Hogy Izidora halva van, megölve! A szív mögött, vagy kissé tán alantabb, Nagyságra, szinre egy epernyi bimbó, Egy tőrszuráshoz teljesen hasonló! - Meghalt! Megölték... irigy istenek... Mint tiszta égből hirtelen, váratlan Lecsattanó villám hatott velőmbe E gondolat és szintoly hirtelen Ijedten s fájdalomtól görcsösen Vonagló ajkaimmal csókolám A sebnek vélt jelet, midőn alig hogy épen Örömlövésként dobbanó szivemmel Fölismerém a végzetes csalódást, Szégyen s haragtól villámló szemekkel Ijedt föl Izidora éleset Sikoltva... 637
