Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)
Portrék – Lágy fényben - SOMLYÓ ZOLTÁN: Szűz Miléva
Az izmaim, mint hajókötelékek az izgalomnak kövér habjain, a pattanásig járomba szorulva - testemhez nyomtam feldúlt karjaim. És tőröm is volt. Tőr, amely nememnek sokszor dicsőség s könnyű diadal, de sokszor szégyen, melynek bús homályán e dicsőségbe lelkünk belehal. E tőrrel toldva, fénylő hatalomnak, korlátlan úrnak érezzük magunk. S vegyétek el e tőrt - és megbicsaklik a térdünk s nyomban enged a nyakunk. 9 ... Miléva ott ült. Fátylas lázzá bomlott a folyós árnyú téli alkonyat. Már akkor pecsét égett szűzi testén, az ezerráncú dús szövet alatt. Mint pecsét ég a halálraítélten, mielőtt bakó érinti nyakát... Odarántottam a plüss-ottománra - sikoltott. És... odaadta magát. Szegény szegényke! Reszketőn didergett a csipkedíszes, síma gömbü térd, melynek párnái közé férfivágynak fekete körme még sohase fért. S két karja, éles ívbe, mint a szablya s a pelyhedző selyemhús kis hasán; s két drága mellén a kéj tejszínhabja mind elalélt a vágyam zord vasán. A szűzi arc, torzultan és ziláltan, a szűzi test, rángatva szégyenén... Csak a sötét haj bomlott ki dicsőén a boldogság megrablott édenén. És könnyű, csipkés vásznak összetépve, mint lobogó, mit ronggyá dúlt a vész... ... Ó, férfiak, tinéktek mit se mond ez! 576
