Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)
Portrék – Lágy fényben - PILISI RÓZA: A három kadét
min: a három kadét, sőt, ha kettő ment el valamely nyilvános helyre, hármat véltek látni, azt mondották: jön a három kadét! Ok maguk rossz vicceket faragtak, atya, fiú, szentléleknek nevezték el magukat; Hanibállt, kit az ezredestől lefelé a tiszti kar kadétnak hívott, ők atyának hívták egymás között, Ikári volt a fiú, s Oltássy a szentlélek. [...] Az ősz szépen röppent el. November közepéig csak ment valahogy; hol az egyik maradt adós a „Kék macská”-ban,9 melyet a régi Pest „Blaue Katz”-nak hívott, hol a másik: az egyik a három közül biztos adós maradt. A „Kék macska” előtt álló kocsisoknál is volt mindég kontó, noha azért szívesen hordták őket a Neugebäudebe, mert tudták, ha véletlen egyszer egy hónapban van pénze a kadétoknak, akkor van szüret. A számla törlesztése nélkül tíz-húsz forint borravalót adott bármelyik a három közül. Ikári báró ötvenet; egyszer egy százast dobott oda a Dummer Emerichnek, a híres fiakkeresnek, aki a legszebb „Wiener standi” mellett ügetett vele haza; persze mindég hajnalban. [...] A párbaj szigorúan végkimerülésig ment. Ikári a fején, keresztül a homlokon, le a bal szeméig kapott egy mély vágást. Ball a karján, a bordán át sebesült meg. Párbaj után kibékültek. Ikári csak színleg; szívből gyűlölni kezdte Hanibállt s titokban bosszút esküdött ellene. Együtt vitték őket kórházba s egymás mellett levő ágyban helyezték el. Hanibáll jó szívvel tűrte fájdalmát. Ikári káromkodva, félt, ha netalán elcsúfítja arcát a vágás. Oltássynak lassan múltak a napok, főképp este szomorú hatással volt reá. Már negyedik napja híven őrizte a kaszárnyát; kénytelen volt vele. Megmegvillant agyában, hátha egy este kiszöknék?- [...] Csillapulj, szentlélek, a szökés nagy büntetéssel jár! Az igaz, szép szentlélek vagyok, ha nem merek kiosonni. Isten bizony, ha csakugyan szentlélek lennék, egyenesen a „Kék macská”-ba suhannék. Szegény kis Janettem! Hogy vár ő engem minden este! Mégis illenék tudatni vele, mi történt velünk, hogy még tíz napig ne várjon, egyikünk sem jöhet. írok neki még ma. Hogy is ne! Mégsem... nem ... semmit sem írok... Nem eresztem szabad szárnyra. Szinte hallom, most énekli: „Ah ja, ah ja, ich bin immer so nett! Die üppige10 kleine Janette!” Képzelem, hogy vár, éneklése közben is az ajtóra néz. Vár szerelmesen, híven, s ha látja, hogy már elmúlt az éjfél és én nem jövök, akkor elhagy 9 Lásd az 1. kötet jegyzetét a mulatóról! 10 Azaz: ’buja’. 558
