Regényes mindennapok - Budapesti Negyed 69. (2010. ősz)
Panorámaképek - A jubiláló utca
A jubiláló utca NEMO El sem hinné, ha nem olvasná az ember, hogy az Andrássy út még csak huszonöt éves. Az egész világon összeforrott Budapest fogalmával a köztudatban, úgy hogy szinte bajos is elképzelni: vajon Budapest akkor is Budapest volt-e, amikor nem volt Andrássy útja. Aztán korához mérten vén is már ez az utca. Házait folytonosan frissre meszelik, sok helyütt újra építik és még több helyütt úgy hagyják, romnak, lemálló vakolattal, pucér téglacsontvázzal. Ez az Andrássy út legmegkapóbb és legszomorúbb bizonysága annak, hogy legmerészebb szándék sem ér semmit, ha nem közvetlenül fakadt a reális körülményekből és nagyzoló hazugságokból nem lehet palotákat építeni -, még huszonöt évre sem. Szép-e az Andrássy út? Tervnek, fictiónak gyönyörű szép. Maga az eszméje: hogy egyharmadában az eleven kereskedelmi életé legyen, egyhar- madában az előkelő boulevard-életé, egyharmadában pedig a nyugalmas nyaraló-életé - gondolatnak friss, szellemes és amint az Oktogon tér és a Körönd ez átmeneteket megcsinálja, határozottan frappáns. De azért ne áltassuk magunkat: az Andrássy út, Budapest büszkesége nem szép. Sőt minél nagyobb szabású vonalában, annál leverőbb látvány. Mert utcát széppé nem a mérnök vonalzója és cirklije10 teszi, hanem az élet, amelynek az utca lüktető ere. Már pedig az Andrássy úton megérezni, hogy nem a körülött virágzó élet követelte a létezését, hanem ellenkezőleg: kietlen nyomorba rajzolta belé erőszakosan, mesterkélten egy ambiciózus államférfiú vakmerő fantáziája. Hiába jelölték ki hosszú, nyílegyenes vonalba a paloták telkeit; a koldusszegény vállalkozótoké a leghitványabb anyagból építette meg a palotákat egyszerű reneszánsz-stílban, amely stílnek azonban az anyag finomsága, a terméskő adja meg szépségét, amit hitvány anyagban, malterutánzásban e nemes egyszerűség dísztelen szegénységgé válik. 10 „Körző.” 62
