Regényes mindennapok - Budapesti Negyed 69. (2010. ősz)
CSÁSZTVAY TÜNDE: Sietős lesifotók
írás egyes, rövidlátásra hajló szakírói sémái szerint a fikciós és nem fikciós szövegek párhuzamos megmutatása és a történeti kontextus emlegetése azonnal a referencialitás bunkóját helyezi kézközeibe, nekem eszemben sincs olyan balgaságot állítani vagy sugallni, hogy a fikciós szövegek magyarázatait, értelmezését csakis a nem fikciós szövegekben kéne keresgélni és bennük megtalálni. A válogatás sokkal inkább arról mesél, hogy a korproblémává növekvő nőkérdés, így néhány speciális területe is - a prostitúció és annak kapcsolódó témái: a testi szerelem, a nemi érzésről való gondolkodás, a nemek testképénck megváltozása stb. - hogyan és milyen módon kezdenek eluralkodni mind többféle területen és textuson. így a nagyon sokféle és nagyon eltérő esztétikai minőségű és szerkezeti-nyelvi strukturáltságé fikciós és a szépirodalmi szövegeken is. A fikciós szövegek szerzői ugyanis elrugaszkodási pontot találnak a nem fikciós szövegek talajáról, mikor a fikciós szövegeket ilyesféle tematikával frissítik. Mikszáth, amikor Jókai alakját igyekezett megfesteni, azt írta: „Dolgokat, melyeket sokan ösmernek, nehéz úgy adni elő egynek, hogy azokat mindenki elfogadja, hézagtalanoknak és valóknak, az indokokkal és következtetésekkel együtt, mivel minden egyes másképp, más sorrendben, más világításban látta. [...] Egy nyolc tagból álló politikai társaság mondta el cgyenkint, fehér asztalnál a Tisza Kálmán bukásának történetét, körülményeit, okait és belső rugóit, de mind a nyolc szemtanú másképpen. És bizonnyal egy sem lett volna hű a nyolc előadásból egy kilencedik szemtanú előtt. [...] Mindezekkel eleve számot vetve, mégsem azt a metódust választottam, hogy minden rávonatkozó adatot összehordva, jelentékenyet és jelentéktelent, jellemzőt és közömbösét, szénát, szalmát, azzal az igyekezettel, hogy mindez úgyszólván közjegyzői pedantériával legyen bizonyítva és kimutatva s hogy aztán e gezemicét kinevezzem életrajznak s így aztán elérjem, hogy az olvasó mindent megkapjon és tudjon, ami Jókaival történt, amit mondott és csinált, csak éppen őt magát, az egyéniséget ne kapja meg.”6 Mikor ezt a válogatást közreadom, engem sem a közjegyzői pedantéria vezetett, hanem a prostitúció igazán jellemző vonásait kerestem — fikciós és közéleti szövegek összeállításával és beszéltetésével. Kétségtelen, hogy az itt olvasható szövegek jó részének vizsgálata olyan textusokat emel (vagy ajánl beemelni) az olvasói, sőt a szaktudományi vizsgálatokba,7 amiket például - közvetlen szakterületem - az irodalomtudomány nem tekint 6 Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. II. rész, Epilog, 1905-1906. MKÖM 18-19. köt. Budapest, 1962.185-190., az idézet: 186-187. ? A diszciplínák persze egészen eltérő módon viszonyulnak a vizsgált és vizsgálandó textusokhoz. A történettudományi vizsgálatok számos ágának és módszerének képviselője már régóta dolgozik hasonló típusú szövegekkel. Hogy az irodalomtudomány általában 17