Regényes mindennapok - Budapesti Negyed 69. (2010. ősz)

Panorámaképek - BÉDY-SCHWIMMER RÓZA: A nő tőkéje

A nő tőkéje BÉDY-SCHWIMMER RÓZA35 Szenzációs bűnper izgatta megint újságot olvasó közönségünket. Ezt a vé­res szenzációkban kéjelgő közönséget, amelyet egy-egy ember lemészár­lása jobban lenyűgöz, belőle több gondolkodási energiát sajtol ki, mint a tömegmészárlások legkegyetlenebb pusztításai.[...] A Mágnás Elza36 körüli érdeklődés nem is a legyilkolt nő halálának, ha­nem az életének szól. A millióknak, amiket gyűjtött, prémeinek, ékszerek­35 Újságíró, nőjogi és békepárti politikus, aktivista (1877-1948). Énekesnőnek tanult, de hamar a nők politikai jogaiért és egyenjogosításáért lépett fel. 1897-ben a Nőtisztviselők Országos Egyesületének elnökeként kezdett dolgozni. 23 éven át A nő. Feminista folyóirat című polgári radikális irányultságú lap szerkesztője, mely a kezdődő feminista mozgalom alapközlönyének számított. (A lap szoros barátságot ápolt a Nyugat folyóirat és a kortárs művészet jeles kitűnőségeivel, Ady Endrével, Kernstock Károllyal, Bartók Bélával stb.) 1904-ben Glücklich Vilmával megalakították a magyar Feministák Egyesületét. Nőmozgalmi világkongresszusukat 1913-ban Budapesten tartották. 1914-től Londonban a Nemzetközi Szüfrazsett Szövetség nemzetközi sajtótitkára. Károlyi Mihály svájci nagykövetnek nevezte ki. 1921-től az USA-ba költözött, ahol folytatta feminista és békepárti munkásságát. 1937-ben világbékedíjat kapott. 36 Turcsányi Emília, azaz a félvilágban Mágnás Elza néven ismert prostituált, akit éveken át a perverzióiról híres Schmidt Miksa bútorgyáros tartott ki. Elza pályafutását pincérlányként kezdte, majd szerződést kapott az Olimpia Mulatóban, később a Casino de Parisba került, majd a Fővárosi Orfeumba. 1914. január 10-én este a budai rakodóparton, a Kacsa utcánál két kocsis egy utazókosárra bukkant, benne egy térdeplő, szinte ruhátlan női holttestet találtak. A lány személyazonosságát napokig kutatták, a jegyzőkönyvi leírásban a következő állt: „Körülbelül 30 éves, keresztény típusú, közepes nagyságú, mérsékelten táplált, gondosan ápolt testű. Szeme szürke, szempillái hosszúak, szőkék, szemöldöke szőke, ívelt, szája közepes nagyságú, ajka duzzadt, orra közepes, széles egyenes orr, füle a fejétől kissé elálló. Kezén, lábán a körme gondosan ápolt. A holttesten fehér, silány minőségű batiszt ing, közönséges gépcsipke-dísszel.” A nyomozás kiderítette, hogy a gyilkosságot Elza szobalánya és annak szeretője, egy péksegéd tervelte ki és követte el, hogy elrabolhassák a meggyilkolt lány gazdag és értékes ékszergyűjteményét. - Krúdy Gyula az Ady Endre éjszakái III. Az élet zűrzavarjai című írásában így írt róla: „Fagyottan, unottan, haltekintettel, ajkán örökké gunyoros, elbizakodott mosollyal (mint azok a nők, akiket végül megölni szoktak a férfiak, vagy pedig magukat ölik meg értük) ült a Télikert felső végén Mágnás Elza, aki bár egy mosónőnek volt a lánya: még műveletlenségében is oly hidegnek és előkelőnek tudta magát maszkírozni, hogy a szegény érzelmes zsidólányok, akik többnyire 112

Next

/
Oldalképek
Tartalom