Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)

Szabály és hatás - Rácz Attila: Cinkotai munkásőr(dög)ök

tűnt, rá gyanakodtak, de nem merték továbbvinni az ügyet. A vallomások alapján munkáját egyébként szorgalmasan végezte, négy középiskolájával kimagaslott a szakmunkások közül. Sokat olvasott, így bármely kérdéshez hozzá tudott szólni. Élvezte a kollégái bizalmát, jó volt velük a kapcsolata. Határozott fellépésű, problémamegoldó embernek tartották, aki időnként azonban erőszakos megnyilvánulásokra is ragadtatta magát. A magasabb beosztásúak barátságára hízelgéssel igyekezett szert tenni. A személyzetis, a párttitkár, az igazgató és a rendészeti vezető szerint nem volt káros szenvedélye, nem ivott, nem dohányzott. „[...] kellemes modorú embernek ismerték, főrendészeti kinevezésével azonban gyökeresen megváltozott munkatársaival, főleg a fizikai dolgozókkal szemben. Fölényes, beképzelt magatartása, lekezelő modora miatt a vállalat dolgozói nem szerették őt.”

Az első tárgyalásra 1966. február 23-án 9 órakor került sor, mely két napig tartott. Ezalatt több mint hatvan tanút hallgattak ki. A vádlott lelkiállapota labilis volt, többször elsírta magát, s egyszer el is ájult, amikor Kiss szóba került: „Az az igazság, hogy nem akartam senkit bántani, és ilyen módon pénzhez jutni, így Kiss bácsit sem... (sír...)” — vallotta. Kiss leütésének felidézésekor elájult. Az orvos megvizsgálta, gyógyszert és vizet kapott, majd folytatták a tárgyalást. Zavaros vallomásával kapcsolatosan többször is hivatkozott akkori zavarodott gondolataira. „Tisztelt Tanácselnök

38 1961. évi V. törvény a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről. 249. §. Krisztián a másodfokú tárgyaláskor ezt tagadta.

Úr! Könnyű most így az íróasztal mellől logikusan következtetni, de én abban az idegállapotban egyáltalán nem gondolkodtam és nem cselekedtem logikusan, mert ha logikusan, akkor ezt a szörnyű cselekményt nem követem el...”

A tárgyalás Kisst is hasonló módon felkavarta: „tanú remegve sírni kezd, és hosszadalmas gondolkodás után ismét válaszol”, ... sír ... nem tud ismét beszélni ...”, „de ha egyáltalán erre az esetre gondolok egy szorongó félelem fog rajtam erőt, és csak sírni tudok semmi mást, visszaemlékezni csak nagyon-nagyon nehezen ... sír” - áll a jegyzőkönyvben.

A tanúként beidézett munkatársak közül mindenki beképzeltnek jellemezte Krisztiánt. Sokan bevallották, hogy tartozott nekik, mely adósságot a vádlott csempészetből származó ajándékokkal igyekezett rendezni, jóllehet ez a korabeli Btk. szerint vámbűntettnek, illetve vámorgazdaságnak minősült, amely három évig, visszaesőként pedig hat hónaptól öt évig terjedő szabadság- vesztéssel volt büntethető.38

Az ügyész február 25-én ismertette a vádat, a kirendelt védő pedig csak tessék-lás- sék vette védelmébe, ő is elítélve az „aljas cselekményt”, s csupán kiskorú gyermekére tekintettel kérte a legfőbb büntetés elengedését. A vádlott az utolsó szó jogán bocsánatot kért azoktól, akiknek ártott, és irgalmas ítéletet kért, mert mint kijelentette, szeretne „hasznos dolgozója lenni a társadalomnak”. Március 2-án került sor az ítélethirdetésre, amely halál volt.

320