Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
Szabály és hatás - Szécsényi Mihály: Egy önfejű kalauz az ellenőrzés rendszerében
közönséget, amely esetenként a partnerének, a barátjának vagy éppen az ellenségének bizonyulhatott, és azokat a hétköznapi eseményeket, törekvéseket, szándékokat, amelyek segítségével valamennyire megérthetjük egy ember életét vagy annak egy töredékét. Mindezek a törekvések, cselekedetek, praktikák nehezen értelmezhetők az ellenfelek, az ellenőrök, a hatalom képviselőinek, a velük folytatott küzdelemnek, harcnak és véleményüknek a megismerése nélkül. A Budapesti Közúti Vaspálya Társaság az ellenőrök részére nyomtatványt készített, amelynek egyik oldala szolgált a jelentés megtételére, míg a másikon a jelentésekre vonatkozó szabályokat lehetett olvasni. „Az ellenőrzés kiterjesztendő a forgalmi személyzet részére kiadott összes szabályzatok pontos betartásának ellenőrzésére. Különös gond fordítandó a fegyelem fentartására, a rendes jegykezelésre, a szabályszerű kocsivezetésre, a menetsebességek szabályszerű betartására, a megállóhelyek betartására, a személyzet külső megjelenésére, a személyzet magaviseletére, továbbá a kocsik rendes indítására, a kocsik közötti távolságok betartására, a forgalmi akadályok gyors elhárítására stb. ”19 Az ellenőrzés az itt felsoroltak alapján többet jelentett tehát, mint pusztán a szabályok betartatása. A villamosközlekedés egészének megítélése, nyilvánosság előtti megjelenése, a részletek összehangolása volt az ellenőrzés végső célja. A szabályok kitértek arra is, mit kell tenni tettenérés esetén. „Azon esetben, ha az ellenőr egy kalauzt jegykezelési szabálytalanságon ér, azonnal pontosan tartozik a is Uo„ A jelentésekre vonatkozó szabályok, 1. pont. tényállást megállapítani s esetleg tanúkat is felvenni, nehogy ezen irányban elkövetett mulasztást a kalauz védekezésénél kihasználhassa. Az esetleges bűnjel jegy stb.) a jelentéshez fűzendő. Továbbá a kalauznak mindig azonnal a helyszínen tudtára kell adni az észlelt rendellenességet. — Mindezeknek azonban minden feltűnés mellőzésével kell nn történniük.” Ezeknél a szabálytalanságoknál minden esetben megjegyzendő volt az utasok száma, és a feljelentett egyének persze nemcsak számuk szerint, hanem nevük megnevezésével is jelentendők voltak. Ezek a szabályok azonban a korszak jogállamiságról vallott szemléletének és gyakorlatának megfelelően nem voltak egyoldalúak. A megvádolt kalauzok nemcsak azonnal megismerhették „élőben”, azaz szóban az ellenük felhozott vádakat, de elolvashatták azok írásos változatát, és végül kötelező volt a vádakra írásban válaszolniuk, ugyanakkor más módon is, pl. tanúkkal stb. bizonyíthatták igazukat. Az ellenőrök szinte minden járaton ott voltak és csaknem minden járműfordulót ellenőriztek. Többnyire a kalauzok közül kerültek ki, közülük szemelték ki őket erre a feladatra, ami magasabb fizetést jelentett. Ez már önmagában ellenséges viszonyt teremtett a két csoport között. Ennek a kiválasztási rendszernek az volt az előnye, hogy az ellenőrök jól ismerték a másik oldal, az ellenőrzöttek munkáját, a villamosok útvonalát, és ismerhettek egyes utasokat is, akiket a jelentésre vonatkozó szabályoknak megfelelően igyekeztek bevonni eljárásukba. Hősünknél maradva, az első esetben, 1901. július 5-én, Závodszky 2o Ua., 4. pont. 271
