Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
Érzelem, élet és -mód a családban - Géra Eleonóra: "Kérd[d] az Urat, hogy tegyen téged végre igazán kicsivé és szerénnyé!"
zását tovább erősítette, hogy édesanyja - félve a döntés végleges mivoltától - sokáig habozott beleegyezését adni a felszenteléshez, mivel ez azt jelentette, hogy leánya kikerül a család gyámsága alól, s ezentúl Kaiserswerth vezetői rendelkeznek majd vele.69 1866 tavaszán, hosszas betegeskedése ellenére Hermine befejezte a tanítóképzőt és sikeresen levizsgázott. Április 11-én eljött a felszentelés régóta várt napja.70 Hamarosan teljesült Hermine másik vágya, mivel útban új munkahelye, a bejrúti internátus és árvaház felé, néhány hétre hazalátogathatott. A család anyagi helyzete ugyanis korábban nem engedte, hogy a szünidőkben Pestre utazzon, így egyedül a rövid látogatásra Kaiserswerthbe érkező Theodorral találkozott. A bejrúti Zoar nevű árvaházban a többségében görög vagy arab anyanyelvű gyermekeket a hét öt napján franciául tanították, egy-egy nap pedig a német és az angol volt az oktatás nyelve. Hermine elsősorban német nyelven tanított, osztálya mind életkor, mind a gyermekek tudásszintje alapján vegyes képet mutatott. A tanéveket nyilvános vizsgával zárták, a németből vizsgáztató Hermine ilyenkor mindig együtt izgult a diákjaival.71 Az intézmény vezetését 1867 elején Amalie Richter testvér vette át, akiben Hermine, „a száműzött diakonissza” végre igaz barátra és pél7? daképre talált. 1868 őszén valamiféle fertőző gasztrikus láz söpört végig az intézeten, a tünetek alapján valószínűleg tbc-ben szenvedő Hermine is elkapta a kórt, melynek következtében gyorsan elhatalmasodott rajta a tüdővész. A folyton gyötrődő fiatal testvér halálos ágyán a munkája során elkövetett hibáiról beszélt, bocsánatot kért társnőitől, s a végső emberi üzenet, amit hallott, a Pestről érkezett levél szövege volt. Utolsó szavai ezek voltak: „írsz” és „megbékél”.73 „Ha korábban barátságos, szorgos lényét, buzgalmát a munkában, amit Jézus szolgálatára választott, hűségét nem becsültem volna eléggé, akkor ezekben az utolsó időkben mégis vethettem egy pillantást a lelkére, s nyilvánvalóvá lett előttem a Mindenható akaratának alárendelt Hermine csendes, szelíd engedelmessége, s szilárd hite az ő Megváltójában. [... ] Bár már erős testi fájdalmak kínozták, mégis látható örömmel vette magához a kenyeret és a bort, s fogadta a feloldozást. Az Örökkévaló megbocsátotta a bűneit. A földi cselekedetek könyve becsukódott, most tárulnak ki tekintete előtt Isten országának kapui, ahol a hit szemlélődéssé és minden szenvedés örömmé változik majd. Huszonkilen- cedikén vittük ki a temetőnkbe. Most ott alussza édes álmát a Libanon előtt, annak az országnak a földjében, melyet a mi Megváltónk lába szentelt meg.”74 69 Uo„ Hermine Theodorhoz. 1866. február 18. zó Kurzer Lebenslauf: i. m., 11. old. 71 BFL XIII.42. Hermine Theodorhoz és Marie-hoz. 1866. október 19. 72 Uo„ Hermine Theodorhoz és Marie-hoz. 1867. április 21. 73 Uo., Amalie Richter Theodor Biberauerhez. 1868. október. 74 Uo., Ebei bejrúti intézeti lelkész Theodor Biberauerhez. 1868. november 9. 140
