Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

Az esteli séták nap-nap után megismétlődnek, de nyugalmat nem hoznak. Soha senki a piros-párkányos ház ablakaiban nem mutatkozik és Ráskait mégis ellenállhatatlan erő vonzza a szürke falakhoz. Néha úgy rémlik, mintha évtizedek óta járná estéli útját s még évszázadokig kellene ballagnia föl s alá, óvatosan tekintgetve körül, nem fürkészi-e valaki titkos sétája célját.

Ám az ártalmatlan vándort senki sem zavarja. Télen, nyáron erre felé, estende, alig valaki jár. A piros-párkányos ház a város végét jelenti, puskalö- vésnyire lejjebb kukoricaföldek kezdődnek. Ráskai csak néha találkozik hazaballagó munkásokkal vagy egy piarista professzorral, akinek nagyobb sétára támadt kedve. A hepehupás kövezet, a görbe ákácok fölött mély csönd honol, fekete leplet dobva a nyomorúságos vidéki városka falaira.

Hogy este van, a helység még szegényebbnek látszik, mint nappal. Pár év előtt tűzvész pusztított végig a főutcán s a régi, kettős fedelű, széles alapzatu házak helyett vékony, dús cifrázásu épületek emelkedtek, bádog- tornyocskákkal, félrebillenő erkélyekkel. Bár az elemi csapás óta sok idő telt el, az utcákon, tereken még mindig korom és pernyeszag érződik, amelyet nem lehet kiirtani. A városka szerény sorban van, vezetői azonban a korral haladó emberek kívánnak lenni s Így színházat, vigadót építettek, azonban vízvezetékről és világításról nem vettek tudomást. Ugyanilyen rendezetlen a köztisztaság, a közbiztonság, aminthogy a városi közigazgatás egyáltalán gyönge lábon áll. Mindez kellemetlen benyomást tesz s a képet nem enyhítik az aranyos cimtábláju kávéházak, sem a vendéglő előtt álló vidéki uri-hintók, sem a térzene vidám hangjai.

Ráskai, aki miveit és egészséges itéletü ember, borzadott ettől a füst- szagu fészektől, amely az egynapos legyek vidámságával élte életét. Az ügyész jól tudta, hogy a muzsika, a fogatok, a prémes kabátok, a kávéházi csillogás, a bádgtornyocskák mind csak hazug, olcsó díszek és alattok az összes vonalokon szegénység honol. A honorációrok váltókkal vannak összeboronálva, a munkás nép híréből ösmeri csupán a húst, maga a község a takarékpénztárak karmaiban vonaglik. Mintha mindenki csak arra gondolna, hogyan merülhessen el teljesen az adósságok tengerében: a cigányok szaporán húzzák, a színházba, vendéglőbe özönlik a nép, a vigadóban est-est után kigyulnak a szögletes ablakok. Sehol egy komoly ember, sehol egy komoly érzés, sehol a jobbra való törekvés. Az urak vadásznak, isznak, kártyáznak, az asszonyok estélyekre járnak, kacagnak, kacérkodnak, a leányok közt az a furcsa divat járja, nős embereket bolondítani.

Milyen más az a csöndes asszony, aki a piros-párkányos házban lakik! Távol tartja magát a forgatagtól, kerüli a mulatságot, szórakozást, minden ideII.

90