Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
Ata I ay O rszágos eső köszöntött be; az őszi tarlókon finom ködvárak álldogáltak és a kerti nyírfák színei elmosódtak, mint egy végéhez közeledő álom árnyképei. Atalay bevonult a belső házba, a mohaszagú könyvtárszobába és Mária Lujzára gondolt. Valahányszor köd borongott a köpcös hegyek között és a sásövezte tavon ráncok képződtek, mindig Mária Lujza jutott eszébe, önkénytelenül, mintegy bűvös érintésre, és azután velejárt, kelt, virrasztott, míg az égbolt el nem rakta a szürke felhőket és a varjak kérdő károgással odébb nem állottak. Ezeken a hosszú délutánokon és álmatlan éjszakákon jól esett reá gondolni, az ő finom mozdulataira, keskeny vállára és sajátságos tekintetére, amely hirtelen, makacsul szegeződött az ember arcába, azután félénken távolodott megint el és beléveszett a semmiségbe. Atalaynak több nőalakja volt, amelyek a különböző évszakok hangulataiban hirtelen eléje állottak: így Olgácska, amint az első havon farkas karmantyújával arca előtt szánkózik végig a jegenyék közt, azután Aglája, amint a viruló cseresnyefa alatt hintázik, avagy Flórika, ahogy a kőhíd mellett dacosan, szinte mérgesen várakozik rá a kis ponyfogatján, és végül Borbála, ahogy öregasszonyosan öltözködve, fekete kendőkbe, gyászos csipkébe pó- lyázva hervatag szépségét, jelenik meg a küszöbön és így szól:- Megöregedtünk, ideje, hogy a vallásra és a halálra gondoljál! Félig elgondolta e női alakokat, félig igazán részt vettek életében, amely ma már csak furcsa és kopaszodó emlékekből állott. Evek óta nem járt sehová, maga sem tudta miért, fáradtságból, lustaságból, avagy az akarat híjából-e? Falun lakott, az ősei házában, amelyet fiatal korában gyűlölt, s amely most mégis csöndesen fölvette az ölébe és mindent megbocsájtott neki. Félig úr, félig paraszt módjára élt, néha felült a szénásszekér tetejére és maga hajtotta haza az apró lovakat, máskor pedig bezárkózott, és verseket irt, amelyeket hajnalban elégetett. Ha nagyritkán vendége volt, tíz inas feszengett a szűkülni kezdő, csizmás, medvebőrös egyenruhákban, de néha Atalay vászonkabátban, szalmakalapban a fején hetekig bolyongott a hegyek közt, szalonnán meg fenyőpálinkán élt, mint a vándorlegények, és ku- ruzslással gyógyította a parasztokat. 85
