Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
cegnő egy torony játékpénzt tolt előre. Az első kártya, amely Feodorovna kezébe került, a pique-király volt; a hercegnő egy kissé fölemelkedett karosszékéből, figyelmesen mosolygott és igy szólt:-Ah, kedves bajtársi Bon soir! A szolgák mozdulatlanul álltak a szárnyas ajtóktól jobbra és balra, néha a gesztenyefák megzörgették az ablakokat, mintha ők is részt akarnának venni a játékban, a királyok és királynők halkan táncoltak végig a zöld takarón, mígnem valahol messze megszólalt a kakas, és akkor Feodorovna intett, a szolgák összeszedték a pénzecskéket és kiszórták az ablakon.- Ah! önnek egyszer meg kell látogatnia Cserbakoff Ida kisasszonyt, hiszen csak tizenkét versztnyire laknak tőlünk, - szólt egy délután a terra- szon a kaukázusi kastély úrnője. - Fiatal, csinos hölgy, az uj nemzedékből való, egyetemre járt, francia verseket ir, és egy iskolát alapított, ahol felnőtt parasztokat oktatnak. Fölvilágosodott, csípős, elmés, cikkeket is küldöz a szabadgondolkodásu újságoknak; egyszer már meggyűlt a baja a törvényszékkel, és kacér, Istenem, mily kacér! Nincs semmijök, a birtokukat végre is elfogják árverezni, és mégis úgy élnek, mintha az egész kormányzóság az övék lenne! Ida kisasszony elcsavarja minden fiatal embernek a fejét, és a fiamét természetesen szintén elcsavarta. De mi értelme lett volna egy ilyen házasságnak? Sokszor vitatkoztunk erről Szergiusszal, le akartam róla beszélni, de ő gőgösen vonta meg a vállát, és ezt felelte: „Istenem, hiszen te is szerelemből mentél férjhez az édes apámhoz, ő neki se volt semmije, neki is voltak hibái, és mégis boldogan éltetek!” Mit felelhettem volna? Sírtam, imádkoztam; szerencsére Ida kisasszonynak több esze volt, ő csak kacérkodott a fiammal, épen úgy, mint az ezredessel, a kormányzóval, a naftagyár igazgatójával. Szergiusz esténként komoran jött haza, nem vacsorázott, nem felelt a kérdéseimre, és egész éjjel föl és alá járt a szobáiban, amelyek most az önéi, és én egész éjjel reszketve figyeltem a lépéseire. Ah! micsoda éjszakák voltak, a szivem meghasadt az aggodalomtól, mert ösmertem a Szergiusz lobbanékonyságát és hajnalban mindig fölhúzta a pisztolyai kakasát. Csett, esett - tisztán lehetett hallani a kürtön át. Önnek meg kell egyszer látogatnia Ida kisasszonyt, tiszt ur! Petrőczei egyszer csakugyan meglátogatta a szőke Ida kisasszonyt, és azután gyakran járt át a szomszéd birtokra, amelyet egyszer mégis csak el fognak árverezni. Csakugyan csinos volt, karcsú, előkelő, bár látszott rajta, hogy amint túl lesz a harmincon, el fog csunyulni, mert az arca, csupa szabálytalanság, tatár és francia keverék, egyike ama arcoknak, amelyekről a fényképészek azt állítják, hogy a gép nem tudja őket megfogni. Táncokról, német bölcsészekről, agarakról és gazdaságról beszéltek, Ida kisasszony mindenben jártas volt, és Petrőczeinek éppen úgy elcsavarta a fejét, mint a 77
