Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

kormányzónak - megszokásból, vagy talán éppen gonoszságból? Nagy lábon éltek, szakácsot, farkas-agarakat, telivéreket tartottak, ebéd után a zongo- rások és a házi-hegedűsök szonátákat játszottak, és mikor este hazatért, a Petrőczei kocsija előtt fáklyás lovas ügetett. A futó fáklya fénye nagy, piros hasábokat dobott a kopasz fákra és a hasáb közepén Ida kisasszony állott és szórakozottan vonta meg a vállát.- Nos, hogy tetszik önnek Ida kisasszony? - kérdezte a hercegnő. - Nemde csinos? És önnel is bizonyára kacérkodott, vallja be! Gyönyörű szeme van, de az arcbőre barna, ez nem tetszik minden férfinak. Az ön hazájabéli hölgyeknek is ilyen arcbőrük van?- Igen - felelte Petrőezei és újra maga előtt látta Ida kisasszonyt, amint nevetve fölsóhajt és ábrándos pillantást vet reá. - Az ilyen arcbőr nálunk is gyakori.

Ezen az estén a tiszt ur az ártalmatlan játékpénzecskékből három tornyot vesztett el, minden harmadik kártyája a treff lovas volt. A falról Szergiusz herceg félre csapott sapkás arcképe gúnyolódva nézett le rája; e percben valószínűleg a herceg is Ida kisasszonyra gondolt s ő is a pokolba kívánta a treff lovast, amely mindig szerencsétlenséget jelentett neki. A hercegnő pedig olykor lecsukta szép, nagy szempilláit, amelyek egy francia baba legyezőjére hasonlítottak, és utána önkénytelenül megrázta a fejét.- Én úgy hódítottam meg az uramat - szólt ijedten - hogy hetekig ápoltam a nagybeteg édes anyját. De a mai kisasszonyok mások, és önöknek szenvedniük kell, uraim, cél és ok nélkül!

Mikor a játék véget ért, Petrőczei lement a kertbe. Holdvilág volt, nyugalmas, orosz őszi éjszaka, kevéske köddel és sok harmattal, a kert fényei és árnyai bizonytalanul olvadtak össze, mintha egy kezdő festő ecsetje föstöt- te volna őket. Petrőczei fól és alá sétált a sárga leveleken, aztán a szélső kőkorsóra támaszkodott, és a hold felé fújta a füstöt. Mikor hajnalban fölnézett a kastélyra, az ablakban látta Feodorovnát; a hercegnő a zöld bársony függönybe kapaszkodott és a szája nyitva volt, mint a rossz álmot látó gyermeké. A fogoly gyorsan visszafordult, aztán az eszébe jutott, hogy száz és száz mértföldre van hazulról, hogy nincs senkije a földön, és Isten tudja, mikor fog véget érni a háború. De ha véget is ér, ha el is kerül innét, vájjon nyu- godtabb, boldogabb lesz-e, nem marad-e itt valami a leikéből, az életéből — nincs-e vége mindennek?- Katonasors - próbálta magát vigasztalni, de a feje a kemény kőkorsóra kívánkozott.

Hirtelen megvonta a vállát, fölment a szobájába, kinyitotta a fegyveres szekrényt, amelynek zöld függönyére vaddisznófejek meg angol kürtök voltak hímezve, és kivette belőle az ezüsttel kivert kozák-pisztolyokat.

78