Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

A fegyházigazgató fölemelte pápaszemét, és kinézett az ablakon.

— Azt a vékonypénzűt gondolod? - felelte hivatalosan. - Ez egy sikkasztó postatiszt, a neveZelmánovics Pál Péter, ötévi fegyházat kapott, mert a hivatalos pénzeken rózsákat vett az állomásfőnöknének.

Zelmánovics... Igen, ezt a nevet említette a borozószobában a részeg erdész is. Ez az a Zelmánovics, aki most a nyugalmazott pintyüké szerepét játssza a patakocska partján. A rab megállón, és kiköhögte magát.

— Nem beteg ez az ember? - kérdeztem tovább barátomat.

— A torka talán nincs rendben - dörmögte Beczkó pápaszemét tisztogatva. - A dolog úgy áll, hogy Zelmánovicsot tulajdonképpen már föltételes szabadságra lehetne bocsátani. Miután azonban Zelmánovics Pál Péter nem mutat megbánást, sőt úgy nyilatkozik, hogy boldogan szenved bűnéért, a szabályok alapján szépen tovább kell ülnie. Ami nem is árt neki, mert mindig összeférhetetlen, önfejű ember volt. Mindenesetre sajnálatos dolog, hogy úriember létére idáig jutott, és szégyent hozott derék rokonaira és jó barátaira.- És a sikkasztott pénzt csakugyan mind rózsákra költötte?

— Bizonyosan, mert egyébként igen pontos és szerény ember volt. De menjünk talán borotválkozni. Elkészültem a munkámmal.

Elgondolkodtam a történtek fölött. Mégis furcsa az élet. íme, a fegyházigazgató, aki betör legrégibb barátja családi szentélyébe, szabadon jár; a vakmerő Kálmán úr, aki férjes ember létére sötét szobában fiatal leányokat csókolgat, szintén büntetlenül garázdálkodik a világban; a cselédkergető járásbírónak éppúgy nem görbül meg a haja szála, mint a szép állomásfőnöknének, aki egymás után bánt el Zelmánoviccsal, az erdésszel, a frakkos úrral - csak éppen a dőre postatiszt, aki rózsákat küldött szerelmesének, és aki négyévi nehéz raboskodás után is bolondul, makacsul szereti azt, aki róla rég megfeledkezett, csak őneki kell a börtönben sínylődnie, mert lelke van, és szerelmét föléje helyezte mindennek, embernek, istennek, még a büntető törvénykönyvnek is.- Min gondolkodói? - szólt Beczkó vállamra téve kezét. - Tán egy kis szilvóriumon?- Semmin, édes öregem, azaz: egy csekélységen - feleltem mérgesen. - Azon, hogy egész Felsőpénteken egyjóravaló ember van, és az is börtönben tengődik.

A fegyházigazgató nevetett.- Be vagy csípve, pajtás! - mondta jóindulatúlag. - Ha nincs ellenedre, megeszünk a „Biká”-ban egy korhelylevest. Az rögtön talpra állít, jótállók érte!

56