Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
Őszi rózsa D omonkos Pál, egy sovány, vöröses körszakállu, hektikás férfi, hivatalos ügyben november közepén vidékre utazott. Domonkos betegeskedése dacára szorgalmas tisztviselő volt; most is egy csomó hivatalos iratot hozott magával s fejét, a rövidlátók szokása szerint ferdén nyújtva előre, komoly, szinte szomorú figyelemmel lapozgatott okmányaiban. Az őszi világításban, amely fakóvá tette vonásait, még kevésbbé tetszett szép embernek, mint máskülönben: mély szemüregei komorrá tompították ábrázatát, oldalt megvilágított körszakálla megnagyobbította a fejét s keskeny szája körül fáradt fekete barázda húzódott. Sok gondja volt az életben, fiatal korában rosszul is táplálkozott, gyakran nélkülözéseknek volt kitéve s ezek a szomorú emlékek nemcsak a lelkére, de az arcára is ráiródtak. Ez idő szerint Domonkos rendezettebb viszonyok közt élt, családos ember volt, három gyermek apja és jóravaló, szolgálatkész barát, akit mindenki kedvelt és tisztelt. Másfél órai utazás után a vonat egy nagyobb városnál állt meg. Domonkos kiment a perronra s mohón szíttá a csípős őszi levegőt, amelynek áramlata mintha egyenesen az agyába szaladt és tisztogatni kezdte volna az örökös munkában senyvedő idegeket. Amint föl- és alájárt, megállott az állomásfőnök kis kertjénél és önkéntelenül kissé elmosolyodva, ahogy az utcán a kis gyermekekre nézünk, bámulta a szerény virágágyakat, a tarka őszirózsákat s néhány megkésett georginát, amelyeket az őszi szél lassan lengetett jobbra-balra. Neki ez is újdonság és természet volt; minden idejét a szobában töltötte, annyira el volt foglalva, hogy még a ligetbe se ért rá kisétálni.- Hogyha hazajövök, kiviszem a gyerekeket a szigetre - gondolta el magában s visszament a kocsija felé. - Az orvosnak mégis igaza van, a levegő az, ami gyógyít. A vonat már indulásra készülődött. Az útasokat élénk csilingelés közben most engedték be a várótermekből s a harmadik osztály felé nagy csomóban szaladtak az Amerikába készülő tótok. Domonkos éppen be akart szállani, mikor az utolsó pillanatban egy megkésett hölgy került melléje és lihegve szólította meg. 22
