Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly: Görgey csillaga

legfőbb szükség lenne, viszont akadtak olyanok is, akiknek tetszett a „ma­gyar ügy”. Ezek azt tartották, hogyha a magyar tiszteket törvényes formá­ban eskették föl a magyar alkotmányra, azok kötelesek engedelmeskedni a magyar minisztériumnak és kötelesek a szerbek ellen harcolni, még ha azokat császári tisztek vezetnék is. Egy öreg ezredes, aki gyakran kapott leveleket iVlagyarországon állomá­sozó vejétől, egy őrnagytól, nehézkesen így szólt:- Magyarországban teljes a fölfordulás és teljes a császárság veszedelme. Magyarországon mindenki izgat az uralkodó ellen, a népénekesektől kezd­ve a miniszterelnökig. A császárt az utolsó suhanc is büntetlenül becsmé­relheti, a nemzetőrök alatt pedig egy leplezett hadsereg lappang, amely vakmerőn néz Bécs felé. A nádor folyton Innsbruck és Pest között utazik, mert nem tud mit csinálni és senkinek sincs bátorsága hozzá, hogy tisztázza a helyzetet. Bechtold a délvidéken egészen elvesztette a fejét és Hrabovszkynak sem szeretnék a bőrében lenni - tette hozzá megfontoltan. Egyesek udvariasan ellentmondtak, mások azt tartották, hogy egy zász­lóalj császárvadász elegendő rá, hogy rendet teremtsen. Egy nyugalmazott kapitány arról beszélt, hogy Ausztriában keresztül-kasul utaznak magyar ügynökök, akik a huszárokat húszasokkal arra akarják bírni, hogy kövessék a Württembergek példáját. Egy őrnagy biztos forrásból tudta, hogy eddig már több, mint kétszázezer fegyvert csempésztek át Pestre. Egy gyermekarcú hófehér tábornok, aki az asztalfőn ült és feltűnőn sokat evett, de csak vizet ivott hozzá, halk, franciás hangon így szólt:- De mi közünk nekünk mindehhez, uraim? Nekünk egy kötelességünk van és ez az engedelmesség! Ha a császár azt fogja kívánni, hogy Kossuthért vagy Nyáriért ontsam a véremet, ezt épp úgy meg fogom cselekedni, mint­ha azt óhajtja, hogy Windischgrátz vagy Radetzki alatt haljak meg. Ez az egyetlen szabály, amely bennünket kötelezhet. Ez úgy hangzott, mint a zárszó, és a társalgás színházra, vadászatokra te­relődött át, majd egészen ellanyhult és az ebéd véget ért. Bayer, Andornaki és Ambrósius elhagyták a termet. Miután a bécs-pozsonyi vasút, amely már régen elkészült, különböző okokból még mindig nem közlekedett, Andornaki hajóval szándékozott Pestre utazni. Még egyik Bécsben élő nagynénjét is meg akarta látogatni, tehát elbúcsúzott társaitól. A gőzhajó (amelynek olyan esetlen alakja, kéménye, kazánja és kereke volt, ahogy ma a kis fiúk a hajókat rajzolják) tele volt utasokkal, akik az egyes ál­139

Next

/
Oldalképek
Tartalom