Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly: Görgey csillaga

könnyű és természetes megoldásnak látszott. Addig nem szeretett senkit, már huszonkilenc éves volt és a nőkhöz csak néhány félbemaradt kaland, figyelmességek és bókok kapcsolták. Mért ne lehetne udvarias az unokahúgával szemben is? Akkor azt hitte, hogy nem cselekedett helytelenül, mert nem mutatta magát másnak, mint amilyen volt, és Nathalie előtt fölfedte a lelkét, hitte, hogy mindig becsülni fogja ezt a tiszta nőt, aki az anyagi romlástól, a piszoktól, a nyomorúságtól, amelytől irtózott, mentette meg. Azután Saskia nagyra nőtt és... Mindez Andornakit nem törte össze, csak elszomorította, végtelenül elszomorította és...- Uram - szólalt meg valaki mellette.

Andornaki homlokára tolta pápaszemét. Ugyanaz a plaides emberke állott előtte, akivel az angol tengerparton találkozott és aki a titokzatos Macpherson jelszóval köszöntött rá. Ha lehet, még félénkebb volt, az ajka meg-megrándult. Pálinkával kereskedő lengyel ügynökhöz vagy szakállt növesztett vidéki színészhez hasonlított, kabátja gallérját a kellemes idő dacára feltűrte.- Mivel szolgálhatok? - kérdezte Andornaki és kelletlenül érezte, hogy ez az ember szívességet kíván tőle.

Az idegen gyorsan beszélni kezdett, fojtott hangon, közben hátra-hátra nézve, mint a színpadi összeesküvők.-Az én nevem Gerényi - kezdte el alázatosan - és titkos megbízatásban jártam Angolországban. Ismerem önt, látásból, névről, tudom, hogy mindenki nagyrabecsüli. Én fegyvereket szállítok Liverpoolon át a magyar kormánynak, harmincezer gyutacsos fegyvert.- De miért titokban?- Ah, uram - nézett rá Gerényi - ön nem tudná, mi történik Magyarországon?- Nem, uram. Február végén távoztam el hazámból és azóta nem olvastam újságot. A februári forradalom az utolsó esemény, amelyet ismerek. (De vajon miért védekezem ez ismeretlen ember előtt? - tette hozzá magában.)

A plaides, viseltes emberke a márványasztalon fekvő osztrák hírlapot a kezébe vette és halkan - csak a fontosabb szavakat kapva ki a tudósításból - kezdett olvasni, „Nagy népgyűlés és adakozás a hon védelmére.” „A Nemzeti Színház tagjai a haza oltárára.” „A kamarilla.” „A Württemberg-huszá- rok hazaszöknek.” „Sztratimirovics fegyverbe szólítja a szerbeket.” „A szer- bek tábora és a magyar sereg.” „Szemere kiáltványa fegyverfogásra.” Mind e szavak Gerényi fojtott hangja dacára mint a rakéták pattogtak az ódon berlini kávéházban, amelynek falairól Nagy Frigyes, Blücher és Melanchton aranyozott agyagszobrai néztek le az óriási biliárdasztalokra. Az unatkozó pin131