Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
Elmentek az orvoshoz, akit még az ágyban találtak tetőig rakott dunnák között. Mellette a hálószekrényen a parókája, a csiptetője, meg egy szét- rongyolódott német könyv: »A metafizikáról« Haragudott, hogy fölkeltették, aztán föltette a csiptetöjét, ránézett. Tajtyra és igy kiáltott: - Egészséges ön?- Igen - felelte Gergely haragosan, mert érezte, hogy furcsa helyzetben van, hogy elfogult, zavarodott s ezt nyerseséggel próbálta ellensúlyozni.- Akkor Isten hírével — folytatta a doktor és visszahanyatlott a párnákra. - A többit majd későbben elintézzük - morogta félálomban. Bementek a faluba, a templomig és a sekrestyéből kikerestek valami egyenruhát. A kabát sorgyalogezredbeli volt, a fehér kardszij is, csákó azonban mára honvédeké. Tajty Gerely ott menten, rosszkedvűen, fázósan átöltözött. Pöngér Pál megvárta, mig elkészül.- Nos, mit szólsz hozzá? - kérdezte az uj katonától, aki esetlenül csoszogott jobbra-balra.-Te - dörmögte Gergely félvállról-, ez a parancsnok és ez az orvos, ezek is oly nagy hősök?- No, no - bólintgatott a nemzetőr kitérőleg. - Elválik. Két hétig voltak még a megerősített, körülásott helyiségben, ezalatt Pöngér Pál is meg kapta az uj ruháját, amely csillogott, mint az ázott ürge, Tajty Gergely pedig szorgalmasan gyakorlatozott a libalegelőn. Egy nap aztán beosztották őket a harcoló csapathoz. Kikerültek a közeli táborba; Pöngér Pál megtartotta a rangját, barátja közlegény volt alatta. Akkoriban az volt a szokás, hogy minden éjjel riadót fújtak, hogy a fiatal katonaság hozzászokjon a harci zajhoz, a gyors fölkészüléshez a háborús készenléthez. Eleinte Tajty Gergely nyugtalanul, kábult fejjel sietett a gyülekezéshez később azonban megszokta a dolgot, s mikor egyszer nem csak a trombiták harsogtak, hanem valahonnan messziről az ágyuk is megszólaltak már nem is lepődött meg. Azt hitte, megint csak gyakorlatról van szó, de Pöngér Pál foghegyről odavetette neki.- Ma aztán ügyelj magadra. Ma hajtogatni fogjuk a kancsókat! A mennybolt alatt, mintha tűzijáték lett volna, színes csóvák húzódtak végig és az erdő mögött tűntek el.- Rosszul céloznak - morogta egy öreg gyalogos Gergely mellett. Zavartalanul mentek át a helység előtti térségen, aztán fölkanyarodtak egy dombra és állást foglaltak. Errefelé nem röpültek a bombák, az előttük fekvő sötétség mintha vastag bástya lett volna. Leültek a földre és vártak, némelyikük térdére támasztva fejét el is aludt, vagy legalább úgy tett, mintha aludna. Egy katona halkan énekbe fogott; a tiszt csöndre intette. 124
