Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
Már hajnalodon:, mikor hirtelen élénkülni kezdett körülöttük. Most vették észre, hogy alig egy-két puskalövésnyire tőlük, ferdén szemben velük ellenséges gyalogság fekszik, nemsokára rá egy villanást láttak, majd egy dördülés hangzott el, melyet újabb meg újabb, végül összeolvadó robaj követett. A mögöttük elhelyezett ágyuk felelni kezdtek. Mihamar nehéz füst keringett a tar cserjék fölött- Mi lesz most? - kérdezte a szomszédját Tajty.-Nem tudom - felel az, és többször a vállához emelte, majd letette fegyverét, anélkül azonban, hogy azt elsütötte volna. Egy fiatal gyerek, aki bő egyenruhája dacára alig volt nagyobb, mint azok a pamut-katonák, amilyeneket játékkereskedésekben árulnak, nyugalmat erőltetve igy szólt:- Meg kell védenünk ezt a pontot. Nézzen jobbra, kissé előre, a szőlők felé, azok is a mi embereink. Ez a mi föladatunk - csuklott el a hangja, Az ágyuk mellől most egy magasabbrangu katona jött közelébb, a szájában száraz gallyacska amelyet nyugodtan rágcsált: az a főtiszt volt, akinél Tajty besoroztatása előtt jelentkezett. A tiszt óvatosan lépkedett és arcán gonosz, gyanakvó, kifejezéssel a szőlők felé nézett. Láthatólag rosszkedvű volt; ez a gonosz kifejezés és az arcán látható kelletlenség egyszerre megdobogtatta Tajty szívét. Azágyutüz, mint rövidesen kiderült, a szőlőknek szólt; pár perc múlva az ellenséges gyalogság támadásba kezdett ugyanabban az irányban. Dobok kattogtak, kürtök riantak, az ellenség sötét árnyékai - nagyokat löködve, majd meg-megállva és megint nekiszökve, mint a vízesésbe került fadarab - egyre jobban nyomult előre. Egyszerre a szőlőkön álló ágyuk elhallgattak. A főtiszt arca pulykapiros lett; idegesen, mint egy fölingerelt kakas tapogott egy helyben.-Az a Tüdőssy - kiáltotta csaknem siránkozva és eldobta a szájában lévő gallyat -, cserbenhagy, mindig cserbenhagy, de én itt maradok, ha egy emberem se kerül vissza! Tajty vállán, karján, derekán egyszerre ólmos súly helyezkedett el, a szeme káprázott. Azt hitte, megsebesült, de bár - nehézkesen - többször végigtapogatta magát, sehol sem érzett vért, sehol a ruháján nem látott szakadást.-Vájjon mi lehet? - kérdezte magától. Most hátulról egy futár érkezett, pár szót váltott a főtiszttel, majd vizet ivott és tovább nyargalt, néha még vissza-vissza pillantva. Balra, a völgyben egy ezred huszárság indult rohamba. Először ügettek, majd zárt sorban vágtatni és éljenezni kezdtek. A gyalogosok kíváncsian néztek utánuk. Csak egy darabig tudták szemmel kisérni bajtársaikat, aztán a forduló eltakarta őket. 125
