Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
A medve P ipafüstként elhúzódó, darabos magyar dombok közt élt Tajty Gergely. Az apja, a nagyapja, a dédapja is itt tanyázott, itt farigcsálta le életét, cammogó ökrök, piszkos juhok, szerteszét kapargászó tyúkok, malomárokban úszó kacsák közt. A birtok közepén áll az ősi ház, bizonytalan színével, szétterjeszkedő falával, gömbölyű tornácaival nagy méhkashoz hasonlatos. Az udvart széles, szürke kőfal övezi, rajta tótosan deszkázott kapu, amely mindig zárva van. Nem voltak vendégszerető emberek a Tajtyak, sőt inkább emberkerülők, akadt olyan, amelyik még a postát is vasvillára tűzve nyújtotta át a kőfalon és süket cselédeket tartott. Agombócfejü Tajty Gergely másnak Ígérkezett. Eleven, okos, izmos fiú volt, sok csínyt elkövetett, de szerette a matézist meg a fizikát, amiért a kollégiumban egyet s mást elnéztek neki. Még táncolni is megtanult és majáliskor ő volt a borgazda. De aztán egyszerre elkezdett magába szállani, elkerülte a társait, és ha szerét ejthette, kivonult a Tapoly partjára, ahol levetkőzött és a homokba ásta kemény, nagy testét. Itt feküdt őszig: mikor már a vadludak huzni kezdtek, bevonult diákos szobájába, s azontúl csak a pipáinak mega csizmáinak élt. Volt tíz pár csizmája, azokat javítgatta, taka- rítgatta napestig. Közben elhízott és a szakálla kiütközött. Már huszonnégy éves korában a halántéka felett garas nagyságú fehér folt helyezkedett el a hajában. Mikor elvégezte iskoláit, titokban összecsomagolt és elment hazájába, a pipafüsthöz hasonló dombok közé. Elzárkózott; az emberek részben ravasznak, részben ostobának tartották noha alig volt módjuk vele érintkezni. Az apa mihamar rá elhunyt; akkor átvette a gazdaságot és nagyokat nyújtózva, kelletlenül járt egyik tábláról a másikra. Az állatok közül csak egy szívelte, egy öreg cirmos macska, amelyik hébe hóba elkísérte sétáin. A vizet továbbra is kedvelte, sokat üldögélt a hegyi patak mellett, színes kavicsokat dobálva az apró hullámok közé. Egy időben állatokat tömött ki, de aztán elunta és inkább sámfákat faragott, kidőlt fűzfákból, öreg ákácokból. Egy éjszaka dörömbözés verte föl. Maga nyitott kaput; mert jóálmu béreseinek ugyan akár ágyuzhattak volna. Négy-öt huszár állt a sáros fordulóban, köztük egy polgári kabátos, nagy csákóju urforma, a ki Így szólt: 120
