Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
- Az ilyen férfiaknak kár megöregedni - szólt elgondolkodva. - Tehát: szent a barátság, és ha csakugyan jó szível gondol rám, engedje meg, hogy egy emléket kérjek öntől, emléket az itt töltött szép napokra, egy csekélységet, egy semmiséget, babonás vagyok. De melyik asszony nem az? Csobánc lovag meghökkent; eddig ahány asszony faképnél hagyta, mind vitt magával tőle egy emléket: ki a fekete földeket, ki a piros szemű családi ékszereket, ki az ifjúságát, ki a becsületét. Nem is a kérdés lepte meg; a felelet nehézsége vont ráncot a homlokára. Lelki szeme gyorsan végigfutott a megkopasztott kastélyon a fekete falakon az üres termeken, a szu-rágta szekrényeken, mindenünnen a semmi bámult rá vissza.- Nos, lovag? - szólt Cicelle duzzogva. - Ön mégis neheztel rám! Csobánc nehézkesen lehajolt, kezet csókolt, aztán a karját nyújtotta.-Nem, nem-szólt és a vendég kék szemébe nézett.-Jöjjön hát velem, madonna. Végigmentek a kerten, a melynek fáira, mohos oszlopaira már fehérjegyeket rajzolt az első hó, a hegyorom biztosan, közvetlenül, mintha tíz lépésre lenne tőlük, nézett le rájuk.- Egy emléket adok önnek, madonna - szólt Csobánc és mosolyogni próbált, hetykén, fiatalosan, mint azok a férfiak, a kik a szakításnál maguknak követelik az oroszlánrészt - egy furcsa emléket, a mely másnak talán értéktelen, de nekem mégis sokat jelentett a világon.-Ah, azt nem fogadhatom el - ellenkezett Cicelle. - Ön félremagyaráz, lovag!-Ah, dehogy is. Semmiség, a mit adok, s annál is kevesebb, szegény ördög vagyok, sem ékszerről sem hasonlóról nincs szó, mindössze - de nem szabad hogy kinevessen - egy gondolatról !- Egy gondolatról? A japáni-filagóriához értek. Csobánc kinyitotta az ajtót, aztán ügyes kézzel nyomta meg a kis gombot az arany léc szélén. A tölgyfa-deszka gyorsan széjjelvált, és az üregben, ajkán óvatos mosollyal, lefésült hajjal, megjelent Borky Gabriella arcképe, és kíváncsian nézett Cicellére.- íme, ezt a gondolatot adom önnek emlékbe - szólt Csobánc - ez a legértékesebb a mi bennem lakik. Regényes dőreség! Egész életemen át ezt a nőt szerettem, ön az első, aki ezt az arcképet itt látja, és a ki ezt a furcsa titkot megtudja. Ez volt az én talizmánom, és ezt a bűvös tárgyat most átadom önnek: azt az érzést, hogy nem voltam olyan haszontalan, a hogy a világgondolja. hogy magányos éjtszakákon gyerekként tudtam sírni, és hogy néha a szivem majd megszakadt a keserűségtől. Vigye el innét magával ezt a érzelgős és nekem mégis szent gondolatot, hogy ilyen férfiak is vannak, hogy ta117
