Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)

Lovik Károly válogatott elbeszélései

Ián minden férfinak a szíve mélyén lakik egy ilyen titkos kép, a mely megőrzi lelkét a tulvilági üdvösségnek. Nos, nem furcsa ez? De hát, mi más tellik egy kikopott lovagtól?

Hajmási Cicelle mosolygott.

— Érdekes - szólt és szakértő szemmel nézte végig Borky Gabriella haját, a nyakán csüngő gyöngyláncot, a ruhája különös szabását. - íme, ön mégis csak költő, hiába titkolja előlem ! És tudja-e, hogy ez szép gondolat? Furcsa ember ön, Csobánc lovag!

— Nevetséges vagyok?-Ah,.dehogy is, férfiak, akik szeretnek, sohasem nevetségesek. Gondoljon hát jó szívvel rám, és higyje el, nem érdemes asszonyért búsulni.

Csobánc lovag a határig kisérte vendégét. A hintó ünnepélyesen gördült le a hegyről, a fordulóknál hol itt, hol ott bukkant föl a rablóvár; most egy nagy mutatóujjra, majd egy összeszoritott ökölre, hol meg éppen egy alvó komondorra hasonlítva. A kocsis néha ok nélkül bele fújt a kürtbe, a visszhang vígan felelt: »haha! haha! hahaha« és a fákról arany levelek szálldogáltak. Mire a völgybe értek, havazni kezdett.

— És ön sohase hagyja el ezt a fészket? - kérdezte Hajmási Cicelle - Nem unalmas errefelé a tél?

— Bizony, néha hosszúak az esték

— És mit csinál ilyenkor?

— Elgondolkozom a múlton

— És a jövőn?-Azon sohasem.

— Furcsa; én mindig csak a jövőre gondolok, és mindig szépnek, rózsaszínűnek látom. Nemde, könnyelmű vagyok, lovag!

— Csak fiatal. Egykor én is az voltam és akkor én se gondoltam arra, hogy megettem kenyerem javát.

Elhallgattak. Az ut most már egyenesen hatolt délnek; a patak mellett vékony, csikós pózna jelölte meg a megyei határt.

— Isten vele, madonna - szólt Csobánc nehézkesen, és megemelte kopott süvegét és kezet csókolt vendégének. — Éjjelre Szombatban háljon meg, a »Hold«-ban, az a legjobb szálló.

— Isten vele - mosolygott fáradtan Cicelle — és ne gondoljon rosszat rólam! Igen: ha szerencsésen megérkezem Bécsbe, egy pár szál ibolyát fogok küldeni, és az a kívánságom, hogy tegye a nevemben Arabella képe alá.

— Gabriellának hitták — javította ki csöndesen Csobánc.-Ah, igen! Oly szórakozott vagyok! Jó szerencsét, lovagom!

118