Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
rogtakelő és mind azt hirdették-udvarias, enyhe formában - hogy nem vagyunk olyan előkelők, hidegek, jól fésültek, amilyeneknek látszunk, vagy pedig azt, hogy az egyenlőség vágya nem az az üres ábránd, aminek sokan hiszik. Azonban - mint mondtam - éjfél régen elmúlt és Kitty Fischerről akarok beszélni. Tíz vagy tizenöt esztendő előtt Párisban időztem, hogy Rákóczi és Bercsényi künt tartózkodásának egyes adatait kifürkésszem. Akkor divat volt a történelemért rajongani, az egész város elmúlt századok ruháiban járt és a különböző Lajosok bútoraival rendezkedett be. A másodrangu, de elég tiszta hotelben-egy Kitty Fischer nevű hölgy volt a szomszédom. Bizonyos, tisztes szomszédi viszony fejlődött ki köztünk, néha átküldte a szobalányt a teaszürőért, vagy a cipőgombolóért, tárgyakért, amelyek a szállodákban mindig bujósdit játszódnak, én pedig a tintatartót kértem el tőle, mert sok hotelben fordultam meg életemben, de a tintatartóval mindenütt baj volt.- Ön uram, mint hallom, szintén rajong a történelemért? - kérdezte Kitty Fischer egy esős éjszakán, mikor három óra felé együtt mentünk föl a lépcsőn.- Talán ön is, asszonyom? - feleltem, bevallom, elég ügyetlenül, mert hajnalban, egy másodrangu szálloda lépcsőjén csak kevés ember beszél a történelemről.- Én? - mosolygott furcsa nevű szomszédom. - Természetesen! Sőt, én a történelmet szolgálom. Mit mondjak? Fligyje el, Páris csupa kalandorból áll; emberek, akik nappal szorgalmasan körmölnek hivatalaikban, éjjel arról álmodnak, hogy a keresztuton postakocsit állítanak meg, és komoly üzletemberek, akiknek unokáik vannak, egy pohár bor mellett Des Grieux-knek képzelik magukat, akik nyugodtan szúrják le szerencsésebb vetélytársai- kat. Hány Trenk Frigyes szaladgál Párisban, aki délelőtt a tőzsdei árfolyamokat tanulmányozza, és hány vasálarcos ir ügyvédi leveleket Lyonba vagy Marseillebe! Oh, én tudom a legjobban!- Ön, asszonyom, valóban igen járatos a történelemben - csókoltam kezet, mert a negyedik emeletre érkeztünk. Kitty Fischer megállt a sárga tükör előtt, amely - furcsa! - olyan volt, mintha egy nagy üveglap elhervadt volna.- Ah - szólt, legyezőjét a vállamra bocsájtva -, hogyne volnék járatos. Önnek egyszer el kell jönnie velem Madame Lescauthoz - tette hozzá dacosan, pedig e percben semmi oka se volt rá, hogy dacos legyen.- Miért ne? - még egyszer kezet csókoltam s elgondoltam, hogy a csinos Kitty Fischer a lányom lehetne. 104
