A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
I. "Budapesti emlék" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
be ajánlaná szomorú helyzetemet. Kérdésemre, hogy mi történik most, és hová mentek hozzátartozóim, síri hangon, de a ligeti panoptikum borzalomkamrájának színezett élethűségével közölte velem, hogy anyámat a tetemházba viszik, ott felboncolják, ezután felravatalozzák. Különösen a boncolás lepett meg, erre vonatkozó kérdéseimre a derék leány részletes és bőbeszédű magyarázatokba fogott. Közben Annus néni érkezett meg, rohanva, kisírt szemekkel. Bekísértem a szobába, leült, csodálkozott, hogy engem egyedül hagytak itthon. Az asztalra könyökölve, szórakozottan, borús szemekkel bámult maga elé - én a szoba közepén álltam, onnan figyeltem, sápadtan és soványan, kíváncsi zöld szemekkel a felnőttet, hogy miképpen viselkedik ilyen helyzetben. Úgy látszik, nem voltam megelégedve, nem találtam elég kétségbeesettnek, mert pár percnyi komor csend után, félbeszakítva merengését, sóhajtva és bánatosan, az iménti előadás hatása alatt, még utánozva is cselédünk hangját, síri hangon „animálni” kezdtem:- Bizony... borzasztó ez... szegény mama... most beviszik őt a hullaházba... felboncolják... a hullaházba... mindenkit fel kell boncolni... hiába... hja, bizony... Annus néni felkapta a fejét, megütközve, majd határozott undorral nézett rám, aztán elfordított arccal, fojtott és bosszús hangon küldött ki... — Hullaház... boncolás... honnan veszed ezeket a szavakat? nem ilyen kisfiú szájába valók... menj, öltözz fel, elviszlek Károly bácsiékhoz. A temetésre már Károly bácsiék vittek. Mérhetetlen áhítattal s ezúttal önfeledt borzongással néztem ezt a sötét „színjátékot”: a sok fekete drapériát, füstölgő nagy lángokat a két oszlop tetején, a lépcsőre fektetett koszorúkat. Milyen nehéz szaga volt a virágoknak. Milyen tompán, kísértetiesen, fojtottan zúgott a rokonok sírása. Anyám, mellén keresztbetett karokkal, lehunyt szemmel s valami átszellemült és meglepődött mosollyal feküdt a magasban, mint akit ünnepelnek és csodálnak: nagy tiszteletet éreztem most iránta, beláttam, hogy ő itt a főszemély, s rendjén valónak találtam, hogy velem senki se törődik különösebben. Csak fekete harisnyába bújtatott lábai zavartak meg, hogy miért nincs rajtuk cipő. A Ganz-gyár dalárdája, nagyon mély hangon, nagyon szomorúakat énekelt. Egy hét múlva megjött Mici nővérem, aki anyám halála idején nem volt otthon: nekem előre megmondták, hogy anyánk halálát el kell titkolni előtte, így határozott a család, azt kell mondani, elutazott. Én feszengve és kényelmetlen érzéssel, de hibátlanul játszottam el a kegyes csalást, elhittem, hogy a nálam alig idősebb kislány belebetegedne, ha hirtelen tudná meg a valóságot. Annál nagyobb volt a meglepetésem, mikor Mici egy nap, ebéd 502
