A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

ben ülő bácsit faggatja, hogy miért kopasz, van-e autója (ez állandó motívum), ölébe akar mászni, elkéri a kalauztól a lyukasztót, a rendőr bácsitól a pisztolyt, ő szeretné vezetni a villamost, hogy az egész kocsi rajta mulat, hiába csitítjuk zavart pironkodással, fellélegzünk, amikor végre leszállunk az Üllői útnál.

A gyerekklinika a Tűzoltó utcában van, s engem valami furcsa, szorongó érzés fog el, ahogy befordulunk-déjà tw-nek nevezi a lélektan azt az emlékezeti csalódást, midőn úgy hisszük, egyszer már átéltük a jelen pillanatot. Pedig nem is csak az utca, a tájék kelti bennem e ködös hangulatot, hanem valamiképpen együtt a teljes kép: ahogy lépkedünk a klinika felé, Ági, én, köztünk a szünet nélkül locsogó gyerek - olyan derengve ismerős az egész, messziről, elmosódottan, valahol a fény és árnyék hátán; előbukkan, s mikor nyúlnék utána, újra elmerül az emlékezetben. Honnan származhat ez, hiszen sose jártunk itt Marcikával? - nem szeretem földerítetten hagyni az ilyen kósza visszhangokat szívemben, el is teszem magamnak megfejtendő rejtvényként, mert most nincs erre idő, lépünk be a klinika kapuján s föl az emeletre. De különös: sejtelmes szorongásom itt se szűnik, s mintha egy új húr is megzengene benne, míg a professzorra várunk.

Végre kitárja az ajtót, fehér köpenyben, kortalanul, akár az istenek; én ma is éppen olyannak látom, mint húsz éve, harminc éve: egy nagyra és testesre nőtt, hunyorgó „egszségs csecsmő”. Ági megy előre a gyerekkel, majd én is a szobácskába lépek- egyszerre megdermedek, repdeső szemmel. Ez a dívány, fakó huzatával, ez az íróasztal, könyvszekrény, műszerállvány, az utcára néző függönyös nagy ablak - jól látom, vagy csak a képzeletem űz csalfa játékot?- Ez ugyanaz a szoba? - kérdem tépett ajakkal.- A régi szobám, ign krém.

És most hirtelen megvilágosodik, ami eddig csak sejtés, borongó árnyék volt: hát persze, ez az a szoba, ugyanaz a szoba, hiszen én is jártam itt, régen, régen, vagy harminc esztendeje, amikor én is ötéves voltam, és igen, már azt is tudom, hogy ugyanezért, ugyanebben az ügyben - hogy lesz-e belőlem ember? Az emlékezet, mint a szikra, egyszerre végigfut a rég benőtt pályán. Színeket látok, a körút elröppenő foltjait, egy vendéglő nyári teraszáról, még a spenót harsány zöldjét is tányéromon. Magasan ülök, alattam három párna, s az asztalnál apám, vászonzakóban, nyitott ingben; feketén és sudár egyenesen anyám. Hangok szólongatnak az idő mély vizeiből, olyan tisztán, mint a vítőrök pengése...- ...Ne pancsolj abba a tányérba, mert fejedre öntöm az egész spenótot.- Kérem Aranka... A tapasztalat ugyebár azt igazolja, hogy ez a direkt nevelési módszer nem eredményes. Éspedig van ennek egy igen egyszerű próbája: maga évek óta alkalmazza, és a gyerek évek óta ugyanúgy eszik.

803