A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

dösöm, majd fülembe súgja, hogy kezdjem el én. Pedagógiai meggondolásokból ezt is vállalom: — Katikám - fordulok a szendén mosolygó szőke kislányhoz, ki már amúgy is rég megbocsátott -, Marci az imént goromba, udvariatlan volt, őszintén sajnáljuk mindketten, ilyesmi többé nem fordul elő. - Kisfiam egy pillanat múlva már a váron sürgölődik, buzgón tapasztja a falat, mintha mi sem történt volna. - Hé öregem — figyelmeztetem -, elfelejtettél bocsánatot kérni! - Te már kértél - veti oda, ahogy az elfoglalt ember ráz le egy tolakodót, s kis öklével nagy elmerülten alagutat fúr a homokhegybe.

Megriasztott e fondorlatos konokság, s most már én is hajlani kezdtem Ági véleményéhez: vizsgáltassuk meg ezt a gyereket, hadd mondja meg az orvos, nincs-e valami elváltozás az idegrendszerében, lesz-e belőle életrevaló ember? Hát jó, szánjunk rá egy délelőttöt, de akkor Petényi professzorhoz vigyük: híres gyerekgyógyász s amúgy is rég ismeri a családunkat, oda és vissza, apámat, anyámat, engem is egynapos koromtól.

Petényi Géza szüleim legszűkebb baráti köréhez tartozott, apám több helyütt írt róla-tán nem haragszik, ha én is megnevezem e történetben, Géza bácsi, mint ez az Utazás a koponyám körül című regényben is olvasható, ritkán szól, halkan és óvatosan, a magánhangzókat szívesen nyeli el, ezzel is spórol, fontosabb elintéznivalói érdekében, „csecsemő” helyett azt mondja: „cscsemő”. Egyébként rendíthetetlen orvosi optimizmus jellemzi; erről nálunk odahaza egy sokszor idézett anekdota járta. Kihúznak egy nőből valami vakarékot, ötödik hónapra, keze nincs, szeme nincs, de van három füle. Petényi óvatosan fölemeli, hunyorogs bólogatva mondja: - Egszségs csecsmő.

Ilyen „egszségs csecsmő” voltam én is, mikor szüleim először mutattak meg Géza bácsinak, rémülten, hogy látott-e már ehhez hasonló csúfságot praxisában, ilyen zöld uborkát? Az utóbbi években azonban nagyon ritkán beszélhettem vele, évek telnek el, míg valahol véletlenül találkozunk — ilyenkor szűkszavú, tartózkodó és magáz engem. Szabatos-kurtán felelt a telefonba is, mikor most felhívtam, hogy szeretnénk elvinni hozzá Marcikát: jó, keressük föl holnap tizenegykor a klinikán.

Az efféle kirándulás kisfiúnk életében jelentős esemény, amely számos teendővel jár. Értesíteni kell az óvodát, hogy aznap kimarad, előkészíteni Marcikát testileg (fürdetés, körömvágás stb.) és lelkileg (köszönj, mondd mega neved, csöndesen viselkedj), továbbá válaszolni száznál több, a tárgyba vágó kérdésére. Hogy elviheti-e a vitorlás hajót, de legalább a cammogó medvét, hány éves a doktor bácsi, hol lakik, ad-e injekciót, van-e autója, van-e nagymamája, mit eszik vacsorára, hánykor szokott lefeküdni, tud-e biciklizni, megyünk-e utána cukrászdába, mivel jövünk haza és így tovább. S ugyanez a lármás, kielégíthetetlen kíváncsiskodás a villamoson: a szem802