A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
mesebeli hullámzó tejfolyón járnék... Ám azért menjünk csak tovább, kövessük most már végig, amerre kanyarog, le az alagsori nagytároló tankjaiba, onnan ismét csövön a rakodó rámpára, a lefejtéshez. Ezrivel várakoznak itt a vízzel-gőzzel kimosott huszonöt literes szabványkannák, pisztolyrendszerrel töltik meg őket, ahogy a benzinkútnál a tartályokat, csörömpölés, hórukkozás, és tej mindenütt, spriccelve-szitálva a levegőben, lecsurogva az oszlopokon, kibugyogva a kannákból, szennyes-tocsogva a talpunk alatt. Arrébb, az üvegtetőben transzportőrön siklanak a palackok a mosógépbe, előöblítés, forró vizes öblítés, szódás öblítés, utóöblítés, már masíroznak is kifelé, egy celluloid arcvédős nő emeli ki a csorba vagy még egyszer mosandó darabokat, majd töltőgépbe futnak föl. Ez egy korong, fent tartállyal, kis emelőkön csurog az üvegekbe a tej, literenként adagolva: mire körbejárt, a palack meg is telik, habosán, ki-kipezsegve, akár a sör. Akkor a lemezelőhöz kocog, itt nyomják szájára azt a kis kerek papír zárólapot a szavatossági nappal. Hatvanezer üveg megy ki naponta, ez a háromhatvanas tej, melyet közönségesen pasztőrtejnek neveznek, nem szabatosan, mert a háromforintos kannatej is pasztörizálva van, a palackozott csak annyival különb, hogy jobb termő vidékről való, s az üveg higiénikusabban kezelhető. Minden műveletet gép végez: siklanak, suhannak a fehér palackok keresz- tül-kasul a termen, összevissza kígyózva, tüllruhás balerinák - megrögzött kéjencként itt is kiemelek egyet, hogy mohón magamévá tegyem, egyre szertelenebbül merülve a tivornyázásba. Szédelgek, mikor egy óra után újra a szabadba érünk, s megcsap a hős, éji levegő; a rámpa körül már gyülekeznek a teherautók, ezek viszik szét a kannákat a városba, a hajnal e berregő-csörömpölő heroldjai. Még a laboratóriumba is beinvitálnak, itt végzik a különféle vizsgálatokat az egyes üzemi fázisokból szinte óránként beérkező tejmintákon, kedvemért egy savfokmérést is bemutatnak: valami sárgás folyadékot öntenek a tejbe, s attól hirtelen szép málnaszínűvé válik. Ezt kérésemre többször megismétlik, noha semmit sem értek belőle, különben is kába vagyok: tej, tej mindenütt, a szekrényben, mérlegen, asztalon, górcsövekben, ampullákban, fiolákban. Még egyszer megitatnak, mint minden kedves vendéget, ez a Szent János: fél liter kakaó, egy jó pohár habtejszínnel fölerősítve - így éjjel fél kettő tájban felér egy főbelövéssel. Delíriumban tántorgok kifelé; a rakodó rámpánál már teljes a forgalom, farral odaállva egészen körülveszik a teherautók, hogy majd szétfussanak és betejezzék a várost. A Bartók Béla úton is hoszzú sorban, motort túráztatva várakoznak, még a töltésnél is állnak, magyarázza lankadatlan kísérőm, még az Ulászló utcánál is.-Az nem Ulászló - javítom ki akadozó nyelvvel. - Az Ulaci utca, Ulaci... A töltésen valami hosszú fehér rohan zajtalan, a Dunában is tej hömpölyög, kakaó csepereg az égből, és a Feneketlen tó fenékig tejfel. 772
