A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
- Kérem, ilyen arcátlanság! Megszólít, aztán csak beleénekel a képembe...- Hallatlan! - háborodtam fel én is. - Micsoda fickók vannak! Kedvem volna megleckéztetni...-Azt hiszi, én is a pajtása vagyok! Csirkefogó... Az én időmben másképp viselkedtek a fiatalemberek...- Ez így van - kontráztam. - Kérem szépen, a mai fiatalságban nincs egy csöpp tisztességtudás. Csak üresség, léhaság, hülye viccek... Szomorú dolog ez kérem. Kis szünet. Krákogva kezdtem el újra:- Nagyságos asszonyom... A hölgy felém fordult: - Tessék?- .. .ön új tavaszra vár! - s mentem tovább a hídon, énekelve, bömbölve; mentem Malvin után. Gaz dolgokat műveltünk, nem tagadom. Minden csapat körül lebeg néhány örök útitárs, félig intéző, félig szurkoló: meglett emberek ilyen vagy amolyan „bácsik”, kik valaha maguk is versenyzők lehettek. Jellegzetes alakja ez a sportvilágnak; otthon bizonyára van felesége, családja, van hivatala vagy üzlete, de mindez mellékes az életben. Amiért él, az a csapat, minden útjára elkíséri, ott van minden edzésen, mérkőzésen. Vacsorát fizet a fiúknak, díjakat ajánl fel, tanácsot ád minden ügyükben, pénzt kölcsönöz, vigyáz a kondíciójukra. Szerelmes a csapatba, együtt az egészbe: saját dicsősége, ha kedvencei győznek s könnyezik, eget-fóldet káromol, nem alszik a vereség után. Velünk is jártak ilyen öreg fradisták - gonosz kamaszok voltunk, fiatalok, el- bizakodottak: egy léha viccért mindennap eladtuk őket. Marió az elektromos műveknél volt díjbeszedő; egyszer ijedten súgta oda az utcán: - Fiúk, most ne hülyéskedjetek, ott jön a főnököm! - Nekünk csak ez kellett, két oldalról erősen belekaroltunk, jobbra-balra ráncigálni kezdtük s közben fennszóval korholtuk, hogy nahát, nahát, minek iszik az ilyen, aki nem bírja... Marió menekült volna, de szorító karunk közt csak tántorogni, botorkálni tudott; hol a főnökére pislogott, hol ránk, zavart, báva nevetéssel, hogy ugyan már fiúk, ne izéljetek-s ettől még részegebbnek látszott. Nem is bírta soha kimagyarázni ezt a dolgot. Szegény jó Pista bácsival pedig nem is győzném felsorolni, mi minden komiszságot műveltünk. Elloptuk az esernyőjét, és Ceglédről küldtük el címére, a nyilvános házat írva feladónak, hadd örüljön a felesége, vízbe dobtuk az új kalapját, kabinjába lopóztunk, hogy bevarrjuk a zsebeit — és Pista bácsi tűrte mindezt boldogan, fizette a söröket, mérkőzés előtt taktikai tanácsokat sugdosott fülünkbe, és rajongott hódoló rajongással a fiúkért, a csapatért, a Fradiért. 673
