A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

tam, melyik az istráng és a kötőfék, hogy számozzák, vastagság szerint a zsinegeket, melyik a kenderzsák, lenzsák, jutazsák, és hogy a köteleket átmérőjük szerint, milliméterre osztályozzák. Akkor visszajött a régi segéd is. Valószínűleg Tibor küldte, tapogatózni, nem lehetne-e békét kötni, meg azért, hogy vigyázzon, el ne herdáljuk neki az üzletet, hiszen még akkor sem hitte, hogy mi el tudnánk itt boldogulni, és igazán kötélméréssel akarunk foglalkozni. A segéd célozgatott is rá, hogy Tibor úr milyen jó ember, mennyire érti a szakmát; ha visszajönne, mindent rendbe hozna. Anyám azonban nem alkudott.

Tibor erre ránk uszította az üzlet hitelezőit, s a gyárak meg a nagykereskedők, akik árut szállítottak, most mind jelentkeztek az esedékes vagy nem esedékes számlákkal, hogy nem látják biztosítva a követelésüket. Anyám elfogadta ezt a kihívást is. Amíg mi a segéddel a vevőket szolgáltuk ki, elegánsan felöltözött és elment a legnagyobb szállítóhoz, a Budakalászi Textilhez, egyenest be az igazgató irodájába... Hogy, hogy nem: félóra alatt sikerült megpuhítani ezt a rideg üzletembert. Imponálhatott a fellépése: ügynökök, alpári modorú kereskedők jártak ide s most betoppan egy világjárt, elbűvölő dáma, a híres író felesége. Anyám kéthavi haladékot kapott, sőt ami ennél is többet ért: négy vég ponyvát, egyhetes váltóra, de a legkeresettebb fajtából, kék csíkos, vízhatlan napellenzővásznat. Bizonyos cikkekben akkor már érezni lehetett a háborús áruhiányt. Ez is ilyen volt: másnap egyben eladtuk az egészet egy redőnykészítő iparosnak. Azonnal elintéztük a váltót - napokkal a lejárat előtt, aminek nagy sikere volt a Budakalászinál - anyám pedig sorra felkereste a többi hitelezőt, itt fizetett, amott haladékot kért, de mindenütt megegyezett.

így aztán valahogy elevickéltünk. A szakmához persze egyikünknek sem volt különösebb tehetsége, de akkor már kezdődött a konjunktúra, akinek áruja volt, előbb-utóbb mindent el tudott adni. És anyám valahonnan mindig szerzett árut - később már le sem járt az üzletbe, hagyta rám meg a segédre. Tibor is belenyugodott a fordulatba, összetársult valami textil-nagykereskedővel a Szent István téren, oda vitte be áruját és nem közönséges kereskedelmi képességeit. Azt hallottuk, hogy szédületes üzleteket csinál, kocsiszámra hordják-viszik náluk a végeket. Később kibékült anyámmal, de akkor már vagyonos, nagy ember volt, nem bánta ezt a sötét kis zugot a Károly körúton. Mert mi azután is csak úgy döcögtünk, mint nagyapám negyven éven át: hol a pénzünk volt kevés, hol a portékánk. De azért mindig megéltünk valahogy; ha másból nem, az árut ettük fel.

így lett belőlem zsinegkereskedő, s az is maradtam még sokáig, éveken át. Nem tudtam megszeretni ezt a mesterséget sem, s volt, amikor szétver663