A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)
III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból
kint maradtunk a millió szúnyog közt, hogy megvárjuk, amíg a vadlibák elhúznak a hold sarlója előtt. Osztálytársam anyja, a kedves, édes, sosem pihenő Rózsi néni mással se gondolt, csak hogy nekünk mindenünk meglegyen-szegény gyerekek, most érvéget az aranyidő, mennek az egyetemre, mulassanak még egy nagyot! Hajnaltól dalolva főzött, sütötte a csokoládés tortákat, zongorázott, teniszütőt húrozott, pumpálta a biciklit és ásta a kertet, hogy csalit találjon a horogra. S ha fogtunk néhány apró kárászt, Rózsi néni kiállt a veranda lépcsőjére, elkiáltotta magát: Luci, Mackó, cic, cic! - amire két valószínűtlenül nagy macska szaladt elő, mancsukkal kikapdos- ták a vödörből a halakat, és zajosan dorombolva szétropogtatták. Vacsora után a Három testőrt olvastuk franciául, színházat rendeztünk, Verdi operáit énekeltük vagy híres embereket mondtunk egy betűvel... Egyszer ennek is vége lett, a meghívás lejárt, visszajöttem Pestre, kivettem egy albérleti szobát, s hirtelen rám szakadt a nagy szomorúság és magány. Nem volt semmi dolgom a világban. Ődöngtem a forró utcákon, bámultam a nőket, és éjjel nem mertem hazamenni a Sándor utcába, a rovarirtószagú ronda szobába, féltem, hogy megesznek a poloskák. Egy aranykoszorús ortopédcipész volt szemben, órákig elnéztem kirakatában a gipszmodelleket, a sok kacska, görbe, dagadt, eltorzult emberi lábat, amelyre itt mind megfelelő cipőt készítenek. A Rádió előtt kifüggesztett sok óra egybehangzóan vallott az idő elviselhetetlenül lassú múlásáról. Unalmamban levelet írtam Balatonboglárra, s Rózsi néni négy sűrű lapon válaszolt. Hogy iratkozzam be az egyetemre, tanuljak, akármilyen áron, most kezdjem el, ha nehéz, akkor is, ne halasszam; ha tanulok, minden lehetek, ha nem, elsüllyedek... Nagyon fölkavart ez a levél, nyolcszor-tízszer is elolvastam, és attól fogva mindig zsebemben hordtam. Egyik délelőtt átballagtam a bölcsészkarra, a Múzeum körútra, böngészni kezdtem a hosszú felvételi hirdetményt. De már a közepénél abbahagytam: hiszen csak a be- íratási díj, az ezernyi nyomtatvány, index, a kézfogó s egyebek ára olyan összeg volt, hogy én azt sehonnan elő nem teremthettem. És ha valami csoda folytán elő is teremteném: miből fedezzem aztán a tandíjat, és miből éljek, fizessem a szobát, kosztoljak, öltözködjem? Állásba kell mennem, ha nem akarok éhen halni... De ezt se nagyon szorgalmaztam, nem bírtam rászánni magam. Valami tespedt tehetetlenség bénított meg, ültem a szobában, lógtam a városban, néztem a mozik képeit, és hogy mit játszanak a gyerekek a Rákóczi téren. Elsején azért, csak szokásból, elmentem az Athenaeumhoz. A pénztárban ott volt a száz pengőm - úgy látszik elfelejtették, hogy csak az érettségimig engedélyezték. A nyugtát persze aláírtam, s azonnal albérleti szobát vettem ki a Petőfi Sándor utcában, abban az átjáróházban, ahol a Fodor-sportiskola 652
