A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

III. "Lágymányosi éjszakák" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

hosszabbításáról, előleget is kell kérni a kiadótól: megmagyarázza nekik, hogyha azt a könyvet megírja, úgyis egyszerre minden rendbejön. A gyerekeket is el kéne már küldeni nyaralni, és azt a levelet megírni Shaw-nak, a tervezett Humoros világtörténelem ügyében, továbbá megválaszolni számos megválaszolatlan levelet, és beszólni a villanyszerelőhöz. Venni kell: gallérokat, töltőtolltintát, akváriumot, tűzkövet... Más is volna, de most eltolta magától ezeket a gondolatokat.

Hanem a csillagok! Olyan tiszta volt az idő, minden fény, a legtávolabbi is, külön lüktetett; - nézte és nem bírt betelni: micsoda éjszaka, micsoda feneketlen tenger-ég! Örökkévaló jelen - ki hinné el, hogy ez a villanás ott a Szinuszon kilenc esztendővel ezelőtt villant? Hiszen itt van, csak oda kell nyúlni érte! Mi ez a tűhegynyi kis föld, ez a csöppnyi Naprendszer, ez a törpe Tejút is a maga nyomorult százezer fényévével a ködhalmazok fölséges millióihoz - ide legyünk örökké leláncolva?... Hogy indult ez az évszázad, micsoda láthatárt nyitott űrhajóinak, ki, egész a spirálködökig: csillagjáró Servadac Hector lesz minden diák, tervezgetés, izgalom és remény volt a levegőben! A földet, akár egy labdát, úgy kapjuk kézbe, ezt hittük, miénk lesz az egész, tehetjük vele, amit tetszik, megnézhetjük szerkezetét, belebújhatunk, vagy kihajíthatjuk nagy ívben a térbe... Aztán jött a háború, aztán minden össze- kavarodott, hogy azt se értettük, amit addig érteni véltünk, a szó belénkszo- rult s már eldadogni se tudjuk, már el is felejtjük, amire valaha készültünk... Kezdhetjük újra elölről, ha jut még rá erő, kezdhetjük az alapfogalmaknál, a kétszerkettőnél, meg az egynél, és a semminél...

...Odabent még mindig szólt a zongora. Petschauer zordan hallgatott a kerevet sarkában, egyik cigarettáról a másikra gyújtott, szívében fagy, pusztulás. Turcsányi anyámmal beszélgetett, Darvas olvasott, Bébi Závodszky mellé ült a zongorához, belepilinckázott, haját rázta idegesen.- Miért vagytok savanyúak? Levetkőzzem?

Apám csak nézte őket, nézte csudálkozva, s olyan furcsa valamit érzett: az ismerős arcok visszaszaladtak a képen és olyan idegenek lettek, mintha csak véletlenül emlékeznék az egészre; nagyon régen volt mindez és nagyon messze. Elővette kis piros noteszát, s apró, sebes betűivel beleírta:

... íme nincs bosszú és hála se többé Mert valahová utazni kell nem tudom hová Ahol minderre úgyse lesz többé alkalom.

Még ezt is odaírta: Vers: gyalázatos század, mit tettél!

633