A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

I. "Budapesti emlék" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

mennybolton a Nagy Gyűrű abroncsait s a Kilenc Holtak keringését keresed önkénytelen, s megfoghatatlannak gondolnád, hogy itt állsz, mielőtt láttad volna: nem is szemed fogta fel, elfelejtett gyermekkori álmod sötét kamrájából villant elő, vetült rá a káprázat ködfátyolára, mikor az utca sarkából kiléptél. Közelebbi emléket keresel, s egy nem népszerű francia író jut eszedbe: Supervielle, akit a szürrealisták közé skatulyáztak, hogy szóval kísértsék meg a kísértetét idézni a valóságból és álomból csodálatosan kevert látomásainak: néhány novellájában álmodik így anyagot az erő, testet a lélek, mint ezen a képen, itt előttünk. S vedd hozzá Wagner ábrándvilágát, a „gesammtkunst” muzsikáló díszleteit, díszleteket varázsló muzsikáját, s kaptál kép helyett szürke szavakat, szférák zöngéje helyett zavaros zörejt.

Lefelé indulunk a lépcsőkön, s most belekerülünk a képbe, s kilépünk a színpad rivaldája elé. Este tíz óra, és sehol eleven ember: ketten vagyunk a színpadon. Kár, hogy nem látjuk magunkat, különben kiderülne szerepünk, vajon shakespeare-i figurák vagyunk vagy elkárhozott lelkek az Isteni Színjáték Infemo-]íbó\ elkallódottan, a „Paradiso” lapjai közé egy színezett Doré- metszeten? Lassan közeledünk a rivalda lámpasorához, s valamely túlvilági perspektíva paradox törvénye egyre kisebbé zsugorítja közeledő alakunk, mögöttünk a háttér lépcsői és ablakai és tornyai és folyosói és árkádjai egyre magasabbra szökkennek. A láthatatlan közönség, odalent, túl az orkeszte- ren, meg se mukkan, úgy látszik, éppoly lámpalázas ámulat fogta el, mikor a függöny legördült, mint bennünket, német szereplőket, a darabnál különb „mise en scène” statisztáit, akik megszégyenülve érezzük, hogy a rendező itt tökéletesebbet alkotott, mint az író, minden szöveg csak ronthat a hatáson, leghelyesebb, ha szépen, szótlanul átmegyünk a színen, és eltűnünk a kulisszák mögött.

Kanyargó, sötét lépcsők következnek, néhány nyomorúságos viskó, zsákutcák, aztán lejutunk a Duna-partra...

Hanem, tréfán kívül, példátlanul szép ez a Bástya-részlet, ravasz világításával, s ha utána még csinálsz jó ülésű, halk járatú kocsin egy kis vargabetűt a gellérthegyi, esetleg jánoshegyi kilátókra, hogy a ködön át küzdő holdfényben a Duna-kép kiterüljön előtted: elszégyelled magad, amiért üres frázisnak vetted a Budapestet először látó angol és francia vendég rajongását s az obiigát bédekkermondatot „Budapest is a wonderful town on the both side of the Danube”, „Budapest est une ville admirable sur les deux corees de Danube”,1 Bédekkernek igaza van, ennél valami szebbet nehéz gondolni is, s Penclub-beli angol ismerősöm találta fején a szeget, aki meg1 Budapest csodálatos város a Duna két partján. (Ang. fr.)

584