A Csömöri úttól a Filatori gátig - Budapesti Negyed 66. (2009. tél)

I. "Budapesti emlék" Válogatás Karinthy Frigyes írásaiból

Rendkívül éles eszű ember lévén, máris tisztában vagyok a helyzettel. Ezek idegenek, akiknek Budapestet mutogatja az Idegenforgalmi Iroda. Nem rossz. Most legalább módomban van azt is kitapasztalni - hogy hat Budapest arra, aki először látja, és főként, hogy hat rám az ő első impressziójuk, amit így titokban lesek el. Most csak arra kell vigyázni, hogy el ne áruljam magam - amit eddig hallottam idegenektől szülővárosomról, abból sohase tudhattam, mennyit kell levonni udvariasságra: most köztük vagyok, magam is idegen, úgy beszélnek velem, mint egymás közt. A kémkedés izgalma fog el. Noteszt veszek elő. Áhítattal csüggök a guide ajkán, bólogatok, szorgalmasan jegyezgetek, mindenféle halandzsát firkálok a noteszba, miközben kétfelé kémlel a fülem.

Az Andrássy-szobor előtt megállunk, leszállunk. Mindenütt elöl vagyok, jegyezgetek, lelkesen csóválom a fejem. Please, kérdem fontoskodva a vezetőt, nyitott notesszel a kezemben, it is a monument, isn’t it? Yes, immediatly, mondja ő, és némi szánakozással vegyes undorral néz végig rajtam, nagyon okos angol lehetek, gondolja, rögtön észrevettem, hogy ez egy szobor, nem hagyom magam becsapni. Aztán mutogatni kezdi a szobor két oldalán a reliefeket. Magamban kicsit elszégyellem magam - ötéves korom óta legalább ezerszer mentem el az Andrássy-szobor előtt, rá is néztem a reliefre, és csak most látom meg, mit ábrázol, ahogy vezetőnk magyarázza - nini, csakugyan, hiszen ez Bismarck! ez meg Deák! ez Erzsébet királyné! Bámészkodásom egy percre őszintévé válik, olyan őszintévé, hogy csaknem elárulom magam - lelkesedésemre a vezető gyanakodva néz rám.

Bevonulunk a parlament épületébe. Apró, bámuló kiáltások mellettem, mögöttem, ahogy a díszlépcsőn felhaladunk. Hát ez igazán szép. Marvellous, isn’t it? szólal meg mögöttem az egyik angol kislány és rám néz. Na végre! Persze, most jut eszembe. Amerikában csak a nők szólíthatják meg a férfit, a férfinak várni kell. Két perc múlva megtudja tőlem miss Reynolds, hogy bolgár kereskedő vagyok, először járok Budapesten. Én is megtudom, hogy ők testvérek. Chicagóból átruccantak kicsit Európát nézni, Velencéből jönnek, két napja vannak Budapesten. Mit szólok ehhez a városhoz, mi? Remek! Voltam-e mára Duna-parton, hát a Gellérthegyről láttam-e az egész várost? Még nem, holnap azt is megnézem. Hát azt okvetlenül nézzem meg, ha valami szépet akarok látni, mondja a másik. Ami azt illeti, mondom hűvösen, én láttam Velencét és Lidót a Campaniléről... Az semmi, mondja a harmadik. Nna, túlzás, mondom én kissé tartózkodva... maguk, úgy látom, túlságosan lelkesednek ezért a Budapestért. Maga nem látott semmit, mondja a legkisebb, majd mi holnap megmutatjuk magának, ha akarja, a Duna-partot. Kérem.

A vezető szigorúan néz ránk, hogy ne fecsegünk annyit. Ez itt az ellenzéki folyosó. Mi az az ellenzék, kérdi váratlanul a cvikkeres angol úr. A vezető kezdi magyarázni neki, aszongya, akik a kormány ellen vannak.

580