Utazás Karinthyából Epepébe II. - Budapesti Negyed 65. (2009. ősz)
Forradalmak kora - Papp Barbara: Történelmi kószálások Cini budapesti regényeiben
A Budapesti tavasz főhőse a besorozott Pintér Zoltán egyetemi hallgató, a reformkori magyar nyelv kutatója, aki egy katonatársával (Gazsó Bertalan borsodi bányásszal) 1944 karácsonyára szabadságot kapott, illetve tulajdonképpen megszökött a seregből. A két katona Budapestre érkezésekor éppen bezárulni készültek a város ostromgyűrűi. A regény az ostromlott város heteiről mesél, a két fiatalember kalandjait bemutatva. A második rész - és a kötet - a megkínzott, de „felszabadult” Pest látképével zárult. Az első kiadásokban háromrészes volt a mű: a harmadik rész a nagy átalakulás folyamatát mutatta be, egészen 1945. április 4-ig. Ez a rész azonban nem illeszkedett megfelelően az előzőekhez, így azt az író - a kritikusokkal való teljes egyetértésben - a későbbiekben el is hagyta. A végül kivágott harmadik fejezetben a két főhős rendfenntartónak állva igyekezett segíteni az újrakezdést. Azonban Karin- thynak ebben a részben láthatóan kevéssé sikerült életszerűen ábrázolnia a történteket, a Zoltántól és főként Budapesttől elvont látószög pedig megtörte a cselekmény addigi egységességét. A fiatal nyelvész ugyan a fővárosban marad, sőt az új főkapitányság sajtóosztályán kezd dolgozni, Gazsó viszont visszamegy a falujába, és a helyi rendfenntartó közeg szerepében tetszeleg, de a meggyőződéses és becsületes kommunista bizony túlzásokba esik (például megverekszik a helyi pappal, aki dőzsöl, szovjet lovat szerez és „orvul”, a szülők akarata ellenére gyereket keresztel). Gazsó közfelháborodást kiváltó tevékenységének az ellenőrzésre kirendelt Pintér vet véget, és a borsodi bányásztól azzal búcsúzunk, hogy újra a bányába készül, ahol - nem kétséges - bizonyára hasznosabban szolgálhatja majd az „új világot”. Pintér útját szintén sok csapda környékezi. Az ellenség kedves arcú grófnők és hasonlók képében befészkeli magát a sajtóosztályra, és a bosszú istennője is körülötte settenkedik, cselekvésre hívja hősünket, de az egyetemista ellenáll a kísértéseknek, s még arra is rájön, hogy mennyivel értékesebb munkát végezhetne, ha a reformkori nyelv kutatása helyett inkább a bányászok nyelvezetét tanulmányozná; és újra meg újra meg kell tapasztalnia a szovjet elvtársak emberségét és hősiességét...25 A sematizmus tehát igencsak érzékelhető ebben a részben, viszont az előzőekben tapasztalt magabiztos gördülékenység nem; úgy tűnik, az író nem ura többé regényének, csupán valami „tükör által homályosan láthatót” mutat az addig szinte tapinthatóan valóságos, letisztított és rendszerbe foglalt képek helyett. Karinthy Ferenc tehát végül maga is fölöslegesnek vélte az utolsó részt, s 1965-től e nélkül jelent meg a Budapesti tavasz. A Budapesti tavasz egyik főszereplője tehát a sok vonásában Karinthy Cinire emlékeztető Pintér, az illegalitásba kényszerí- tett nyelvész. A korabeli kritikák jó része felrótta, hogy Pintér Zoltán inkább figyelője, mint valóságos résztvevője az eseményeknek; hallgat, járkál és mindent megbámul, de az életnek nem alakítója, csak vizsgálója. A kritikusok olykor mintha bosszankodva tekintettek volna az ifjúra, 25 Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz. Szépirodalmi, Budapest, 1953. 348
