Utazás Karinthyából Epepébe I. - Budapesti Negyed 64. (2009. nyár)
A református kollégiumtól Ferencvárosig - Jakab Réka: Egy zsidó órás a református Ókollégium udvarán
is, azonban általában megtiltották nekik legény vagy inas tartását. Ónálló zsidó céhalakítási kísérletekről országszerte tudunk, azonban a helytartótanács vagy a vármegye ezt rendszerint megakadályozta.89 Pápán az 1848-as zsidó összeírás alapján igen nagyszámú szakmát találunk a város lakosságán belül elkülönülő zsidó társadalomban. A szakmák sokszínűsége minden bizonnyal leképezte a többségi társadalom által űzött szakmákat. A kézműves szakmák többségénél a mesterek legénnyel vagy inassal dolgoztak. Összesen 29 kézműves szakmában 118 mester és 95 legény dolgozott. A legnépesebb szakma a szabóké volt. 1848-ban szám szerint 34-en voltak és ugyanennyi legényt foglalkoztattak. Tudjuk, hogy közéjük számítottak a sapkakészítők is, akik szám szerint 6-an voltak és 7 legényt foglalkoztattak. Egyedül a szabók esetében tudunk arról, hogy céhet kívántak alapítani Pápán. Ez a népes közösség éppen létszámára hivatkozva kérte 1834-ben a vármegyét, segítse céhalapítási szándékukban őket, mert anélkül nem tudják megbüntetni a „hibás” mestereket, nem tudják a legényeket vándorlásra kötelezni. Hivatkoztak a helytartótanács 1805. február 5-én kelt rendeletére, mely szerint, ha valamely településen a zsidó mesterek száma annyira megnövekszik, hogy képesek céhet létrehozni és fenntartani, a királytól nyert artikulusok- nak megfelelően alapíthatnak céhet.91 1834-ben 29 szabót neveztek meg a zsidók, akik legényt és inast tartanak, közülük 11-en németszabók, 15-en magyar, azaz pruszlikszabók, 3-an sapkások voltak. Szükségük lett volna az érdekvédelemre, mert nem tudták megvédeni magukat azoktól a jött-ment kézművesektől, akik letelepednek és anélkül űzik a mesterségüket, hogy remekeltek volna. (Jól látható, hogy a zsidó közösségen belül is előáll az a probléma, hogy a kontárok versenye rontja a céhet ugyan nem alkotó, de a város kézművesiparában régóta résztvevő, valamilyen érdekközösséget alkotó, letelepedett zsidó kézművesek piaci esélyeit. Más tekintetben is előfordult, hogy a tehetősebb, már esetleg több generáció óta Pápán élő zsidóság óvakodott attól, hogy saját jövevény, szegény hitsorsosait befogadja.) Az uradalom is támogatta a zsidó szabók céhalapítási törekvését. A vármegye - bár elvben támogatná - mégis kifogást emel, mivel a szabók közül egy sem remekelt. Utasítja őket, hogy a földesúr mint főcéhmester felügyeletével, céhbiztos és 2-3 keresztény mester jelenlétében remekeljenek. Ha ez megtörténik, kérni fogja a vármegye a céhalapítási engedélyt és az artikulusokat a helytartótanácstól. A zsidóság azt panaszolja fel, hogy nem remekelhetnek, mivel a keresztény céh es Eperjessy Géza: Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon 1686-1848. Akadémiai, Budapest, 1967.126. old. 89 Uo. 132. old. so Csak néhány ezek közül: aranyműves, bádogos, ernyőkészítő, gombkötő, irhás, kenyérsütő, könyvkötő, mészáros, nyereggyártó, olajkészítő, pálinkafőző, pék, pipás, pántlikás, sapkás, szabó, szappanos, szűcs, varga stb. 91 „Judaei seu ad propriam manum, seu ad scitis sodalibus judaeis, opificia exercere, et juvenes suos artem edocere poterunt, donec numerus eorum sufficiens fuerit, ut inter se contubernia erigere possint.'' Lásd: VeML IV.I.b 1681/1834. I 39
