Utazás Karinthyából Epepébe I. - Budapesti Negyed 64. (2009. nyár)

"ifjúság, szerelem" - Eisemann György: Steinmann

teatralitása, nem a devianciájával tüntető, a környezetével való ütközést a saját nagysá­ga bizonyítékául reklámozó pózolás kivál­tója. Öt nem kell önjelölt rendkívüliségé- ben „megérteni”, mivel éppen azért tehet­séges, mert ő képes megérteni másokat. A szövegnek egyfajta bamba, máig ható „zse- nikultusztól” elforduló karaktere így akár a későmodern individuumkritika távlatába is illeszthető. Ugyanakkor a receptivitására tett említett felszólításai-ajánlatai révén bár megidézi, de teljesen elkerüli a máso­dik modernségben feltűnő abszurd irány­zatot, mely a „nyelvi fordulatot” egy nyelvi mechanizmus totalizációjaként értette fél­re. Ezúttal éppen ennek mond ellent a narratíva azzal, hogy Steinmann nevét szimbólumként kezeli, vagyis a nyelv anya­gát és szimbolikus jelentését nem szakítja szét egymástól. Ám nyomatékosan és meg­A Markó utcai V. kerületi /Miami Reáliskola 1890-es évek BFL Klösz-gyűjtemény „Ha Steinmann megkapná a Nobel-díjat, a professzor akkor is kihívná a tábláihoz. ” 161

Next

/
Oldalképek
Tartalom