Utazás Karinthyából Epepébe I. - Budapesti Negyed 64. (2009. nyár)
"ifjúság, szerelem" - Eisemann György: Steinmann
kerülhetetlenül a recepció tevékenységéhez utalt időisége mégis végrehajtja a szigorú rend, a kikezdhetetlen szabály újra- kontextualizálását és az allegorizáló múltba helyezése révén egy jövő felől történő átértelmezését. Ez a „jövő” — a befogadói visszatekintés jelene - lenne az a kulturális horizont, mely az edukációt visszaigazolja. A visszatekintés jelene tehát a saját kultu- ralitása révén temporalizálja mégis név és szimbólum időleges szintézisét: így őrződik meg az emlékezetben az iskola fájdalmas szigora és felejthetetlen varázsa. Ez a temporalitás lényegében Európában a kulturalizáció közege maga. A Tanár úr kérem (1916) így a kultúra megalkotásának-megalkotódásának olyan állapotára is utal, amelyben — a modernizáció adott szakaszában - már megkezdődött e reláció fentebbi formájának a felszámolása. A huszadik század kataklizmái egyszerre élezték ki a „Bicétre” körüli terror abszurditását és a „vezérek” kultuszát. Az edukáció a mondott értelemben reflektál- hatatlanná vált, eltűnt a visszatekintés kreatív pozíciója, lefagyott kultúraalkotás - formalizáltság - nyitottság dinamikájú temporalitása. Ahol ez a szakadás és meg- dermedés bekövetkezik, ott Steinmann neve olyan „szimbólum” lesz, melynek egyes használói immár elfelejtik, hogy ez a név egy „ember jelölésére szolgál”. A recepció visszatekintő funkcióját szóba hozva könnyen megállapítható, hogy Stein- mann az így megvalósult történelmi folyamat áldozata lesz. Sőt, lényegében az egész osztály, az egész iskola is. Az erkölcsi formalizmus kategorikus imperatívuszából ekként lesz barbár parancsuralom és vak engedelmesség. De láttuk, óriási hiba és kontra- produktív félreértés lenne ezt a váltást szükségszerűnek vélelmezni, s az előbbit kiűzni az iskolából - éppen az utóbbitól való félelem miatt és arra hivatkozva. Ha ez megtörténne, az annak a barbárságnak a legteljesebb győzelmét jelentené, mellyel a civilizáció - remélhetőleg - szembeszállni igyekszik. A Tanár úr kérem mai olvasata szerint Steinmann - mint egykori név és szimbólum — persze egy letűnt világ alakja, a régmúlt hőse. De a kultúra európaiságának feladata, hogy bár változó és dekonstruá- landó formában, de folyvást újraalkossa név és szimbólum temporalizálandó-allegorizá- landó szintézisét, a Tanár úr kérem iskolájának hagyományát, miáltal Steinmann, a tanár, a többi tanuló és az olvasó valamiképp továbbra is „korunk hősei” maradhatnak. 162 i
