Utazás Karinthyából Epepébe I. - Budapesti Negyed 64. (2009. nyár)
"ifjúság, szerelem" - Eisemann György: Steinmann
volodás kreativitására is lehetőséget nyújt, akkor a kulturalitás hallatlan mértékű - mondhatni egyedül versenyképes, ilyen tekintetben mégis modern - teljesítményére ösztönöz. Sőt, kimondható: amennyiben szabadság és rend viszonyát egy kultúra szerkezetébe írottnak tekintjük, akkor mindenfajta kultúrának - az alávetettség relatív legyőzésének, a „Bicétre halálraítéltjei” fölszabadulásának — egyenesen az előfeltétele az Osztály fegyelme. S hogy ez a fegyelem ne váljon össztársadalmilag improduktív és diktatórikus kényszerűséggé, ahhoz arra a nyitottságra van szükség, melyet a szöveg éppen a modernitás bírálataként jelenít meg, pontosabban amely abból ilyen bírálatként kiolvasható. (Példázva egyébként azon nézeteket, melyek a modernitás paradigmájaként tartják nyilván annak állandó kritikáját: eszerint a modernség egyik legsajátabb vonása önmaga „cáfolata”. ) Ezért az Osztály rendje távolról sem előlegezi a társadalmi diktatúrát és annak abszurditását, inkább megelőzésének feltételeit teszi elérhetővé. Hogy ez a nyitottság mennyire a kultúraalkotás - értelemadás — rendjének, sőt, roppant szilárd, az iskolában érvényesített etikai fegyelmének az attribútuma, arra Steinmann és társai magatartása („szocializáltsága”) figyelmeztet elsősorban. A rituális fegyelem legfőbb kifejeződése pedig-a társadalmi „haladás” racionalista utópiája és a félreértett modernizáció szempontjából provokatív módon - éppen a formali- záltság. A formalizáltságot az különbözteti 16 E Walter Benjámintól Reinhardt Koselleckig tárgyalt tendenciáról lásd pl. Jürgen Habermas: Filozófiai diskurzus a modernségről. Tizenkét előadás. Helikon, Budapest, 1998.16-18. skk. old. Ford.: meg az abszurditás „üres” szabályaitól, hogy reflektálást feltételez önmagára és arra is késztet, vagyis temporalitása révén túljuttat önmagán, a továbblépés gyakorlatilag egyetlen hatékony kindulópontját képezve. Ezáltal lehet a kulturális tevékenység maga formaalkotás: egyszerre dekon- struktív és konstruktív gesztus - ahogy közismerten minden „leépítés” egyben „újjáépítés” is lehet. Az osztályban mindenki tudja, a legjobban a tanár, hogy Steinmann kisujjában van az egész tananyag. Öt feleltetni tulajdonképpen teljesen fölösleges. „A Steinmann mindent tud előre, még mielőtt megmagyarázták volna. Matematikai lapokba dolgozik és titokzatos szavakat tud, amit csak az egyetemen tanítanak.”17 A tanár úr mégis kihívja felelni, mert ő is egy tanuló a sok közül, s vele sem kivételeznek. Ha Steinmann megkapná a Nobel-díjat, a professzor akkor is kihívná a táblához, mert itt ez a mindenkire vonatkozó szabály, a jó tanuló pedig akkor is fegyelmezetten teljesítené iskolai kötelezettségét. Ez azon etikai formalizmus, melyen a huszadik század első felének káprázatos világkarrierek sorát nyújtó magyar oktatása is alapult. A zsenialitásnak mindez olyan értelmezését nyújtja, mely nyilvánvalóan ellentmond az igehirdető „próféta”, a rendkívüli szellemi „nagyság”, az extravagáns géniusz mind romantikus, mind koramodern felfogásának és a lelkesült bámulat már-már kötelező érzésének. Steinmann zsenialitása nem az öntetszelgő tehetség különcködő Nyizsnyánszki Ferenc és Zoltai Dénes. 17 Karinthy Frigyes: A jó tanuló felel. In: Karinthy Frigyes I. m. 364. old. 160
