Házak, lakások, emberek - Budapesti Negyed 63. (2009. tavasz)

Eszmék és látásmód - Pelcz József: "Magyarországon az összekacsintósdi, az NDK-ban a feljelentősdi volt a divat"

fal folyamatosan omlott le, a lépcsőházi ablakok be voltak törve és így tovább.

Amikor gyerek voltam, ha valaki kiabált a folyosón, akkor jött a házmester a bottal, aztán elverte a fenekünket. Meg ha valaki port rázott, vagy a szemetet nem oda tette, ahova tenni kellett stb., akkor azonnal... A házba nemigen lehetett bejönni kopogás nélkül, vagy anélkül, hogy a házmester meg ne kérdezze, hogy hova tetszik menni. „Oda ne menjen, mert ott nincsenek otthon.” És így tovább. A postás hozta a levelet, előtte elolvasta, a szomszédban elmondta stb. Minden ablak a körfolyosóra nézett, szóval az nem létezett, hogy ott valaki meglátogasson engem anélkül, hogy a szüleim ne tudják meg. A szomszéd Eszti néni megmondta, hogy a gyerekhez már megint az ablakon keresztül mászott be egy kislány.-Voltak előnyök is, hátrányok is...-Igen. Irigyeltem is annakidején a jó kis lakótelepi lakásokat, ahová senki nem néz oda, zárt ablakok, zárt ajtók, a lépcsőházban az ember csak azzal találkozott, aki közvetlen a szemben lévő ajtónál fordult meg, esetleg a liftben. Most már tudom, hogy az elidegenedés egyik legmocskosabb tulajdonsága korunknak, és hogy ezek a lakótelepek óriási lökést adtak ennek az elidegenedésnek. A mi házunkban az ember még mindig tud köszönni a másiknak, de egyre nagyobb a fluktuáció. Egyre gyorsabb a lakók cserélődése: minél rövidebb ideig lakik valaki valahol, annál kevésbé érdekelt abban, hogy minden szép, minden jó legyen, úgyhogy eljutottunk odáig, hogy én vagyok az, aki a legrégebben kötődik a házhoz.

Apám, Pelez József mezőgazdasági gépészmérnök volt, amikor 1941-ben bekerült anyámék gazdálkodó családjába, rettenetesen élvezte, hogy mező- gazdasági gépekkel dolgozhatott, és mindig ötleteket adott az apósának. Az volt a célja, hogy a MÁV-nál lehúzza a maga tíz évét - tíz év után lehetett nyugdíjba menni a MÁV-tól -, és utána irány az apósához gazdálkodni. Ez volt az álma, de hát aztán 1950-ben megszűnt ez a lehetőség, mert az államosítás után nagyanyám egyedül maradt, és semmije nem volt, egy-két bútor, amelyet az ötszobás házból megmentett, és egy albérletbe költözött be Kaposváron.

Az apám becsületesen dolgozott, el tudta tartani a családját. A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején még kaptuk az élelmiszercsomagokat a nagyszülőktől, utána apám fizetése elég volt, hogy szerényen megéljünk. Apám elismert és köztiszteletben álló „gőzös” szakértő lett, időnként már külföldre is ment: Csehszlovákiában volt kiküldetésben...

233