Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1935

zoló, közönyös városnak, hogy ő is tud valamit. Figyelmet akar kelteni. De senki se törődik vele. A gyerekek ránéznek, s továbbmennek. Melyik pesti kisfiút érdekli manapság az ostor? Régen volt az. A repülőgépek kattogására figyelnek ők. Még a ló se ügyel rá. A füle botját se mozgatja. Ott áll le- csüggesztett fővel, mozdulatlanul. A falusi ember végül is elröstelli magát, s szépen visszateszi az ostort.- Nem érdemes ezeknek a pestieknek ostort csattogtatni - gondolja.

Öregúr megy az utcán. Mellette hat-hét esztendős leányunokája lépeget. A kislány csinosan, gondosan van öltözve, s kedves, komoly arcocskája nyugodt. Az öregúr folytonosan a kislányt nézi, ingerkedik vele, meg-meg- csiklandozza orrocskáját, tréfás megjegyzéseket tesz, hogy jókedvre derítse a gyermeket. Majd amikor látja, hogy nem ér el semmi hatást, ugrálni kezd, mint a bakkecske, játszani akar az utcán, cibálja a kislány kabátkáját.

A kislány csodálkozó szemmel nézi. Mi lelte a nagyapát? Vajon miért olyan jókedvű, nyugtalan és játékos? Neki semmi kedve most ugroskálni. Ő úgy érzi, hogy az utca méltóságát meg kell őrizni. Hogy milyen neveletlenek ezek az öregek - gondolja magában.

Az nem jut eszébe, hogy a nagyapa azért olyan vidám, azért ugrándozik, mert már öreg, s attól tart, nem sokáig ugrándozhat. Hogy a nagyapának különös boldogság az, ha gyermekes lehet. A kislány komolyodhat, mert ő így is, úgy is gyermek. Neki nem kell tüntetnie azzal, hogy milyen „fiatalos”.

A villamos tele van, de a nyirkos csöndben mindenki hallgat. Szinte fülsiketítő a csönd. Most egy fiatal lány kettőt-hármat szipákol, majd hatalmasat tüsszent.- Kedves egészségére - kiáltja egy öreg bácsi, hangosan.- Kedves egészségére, kedves egészségére - mondják utána többen is, mosolyogva. Mindenki mosolyog. Megtört a csönd. Egyszerre olyan lesz a kocsi belseje, mint a méhkas. Nyüzsögnek, dönögnek, zümmögnek benne az emberek.

Szegény ember kéregét az utcasarkon. Egy úr halad el a kéregető mellett, s bizony nem nyúl a zsebébe. Ugyanekkor pompás gépkocsi lassít előttünk, s halljuk, amint az egyik benn ülő úr ezt mondja a másiknak megvetően:

391