Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)

1934

Élőképek

I

smét közeledik a költözködés ideje, Budapest mozgolódik, s valami homályos ösztöntől vezéreltetve egyik városrészből a másikba, egyik utcából a másikba vonul. Sokan már jóelőre elfoglalják az üresen álló lakást. Tegnap láttunk egy ilyen költözködést. A munkások mindenféle cókmó- kot, limlomot cipeltek ki a hatalmas, zárt bútoros kocsiba, s láttuk, amint az egyik munkás vigyázatosan egy selyembe öltöztetett, szőke hajú, kalapos franciababát vitt karjában. Úgy vitte - annyi szeretettel és óvatossággal -, mintha valami eleven hercegnő volna. Magához ölelte, nézte, s alig akarta letenni. Végre egyik társa jól hátba buffantotta, akkor ocsúdott magára. De még akkor is előbb végigsimította a franciababa foszló, lilaselyem ruháját. Talán először tartott életében egy ilyen gyönyörűséges, lilaselyembe öltözött, aranyhajú teremtést.

A Városliget egyik játszóhelyén figyeltük meg. Kisfiú zsinegből kötőféket tett egy ugyanolyan kicsi leány hátára, s parányi ostorával jókat húzva a kislány fejére, nyakára, végighajtotta őt az utakon. O volt a kocsis, a kislány a ló. De micsoda boldog ló. Micsoda sugárzó arccal tűrte ez a kislány a lóállapotot, hogy hajtsák és verjék. Soha ilyen boldog lovat. Hiába, úgy látszik, mégis van abban valami, hogy ez a nők „természetes” hivatása.

A kislány dicsekszik az apjának, hogy ő milyen bátor, mert az utcán visszakérte és visszakapta a rendőrtől elgurult labdáját.- Hát idehaza miért nem vagy ilyen bátor? - ingerkedett vele az apa.- Nem vagyok? - villant fel a kislány szeme. - Dehogyisnem vagyok. Én mindjárt olyan pofont „kapok” - szólta el magát önkéntelenül a nagy lendületben, az „adok” helyett.

312