Kosztolányi Dezső: Pesti utca - Budapesti Negyed 62. (2008. tél)
1934
-Nézd, milyen messzire tudom hajítani ezt a nehéz súlyzót. A súlyzó röpül, földet ér, gurul egy kicsit, s megáll.-Te nem tudnád ilyen messzire dobni, még közeire se - dicsekszik tovább a legényke. A vézna kislány ott terem a súlyzónál, fölkapja, s kis izmos karjával már tovább hajítja. Sokkal messzebbre tudta hajítani, mint a fiú. A fiú arca elkomorul, méltóságos léptekkel az eldobott súlyzóhoz lépeget, lassan fölemeli, majd ezt mondja:- Be kell vinnem a súlyzót. Nem szabad az utcán játszani veled. Fogja, és hátra se nézve megy be a házba. Milyen gyakran látunk ilyesmit a felnőttek között is. Azzal, aki erősebb vagy ügyesebb, mint mi vagyunk, nem szabad az utcán játszanunk. Hallottuk, amikor egy ütött-kopott öreg koldusasszonynak azt mondta az utcán egy ismerőse:- Milyen jó színben van. Nagyszerű színben van. Mi - őszintén szólva - nem vettük ezt észre. Az élet viszonylagos ... 1934. július 7., szombat, 7. old. Élőképek Z áróvizsga előtt való napon láttuk a Duna-parti sétaúton, amint egy kis elemis leányka valószerűtlenül kurta-cifra ruhácskájában megállt az úton, mélyen hajbókolt, két kezét összekulcsolta, s hangosan felmondta a vizsga-versét az előtte ülő közönségnek. A kislánynak határozottan sikere volt az utcán. Még meg is tapsolták. Remélhetőleg a vizsgán se volt semmi baj. 307
